Egy átfogó felmérés szerint a hazai vallásos közösségek tagjai ma már elsősorban az online térben fogyasztanak hitéleti tartalmakat.
Kiderült, brutál pénzt keresett tavaly Azahriah: nem semmi osztalékot vágott zsebre a magyar sztár
188 milliós osztalékot vett ki cégéből tavlay Azahriah. Az énekes a leghallgatottabb a magyar YouTube-on és a Spotify-on is, emellett 2024-ben csak a tripla Puskás Aréna koncert is megdobhatja a bevételeit.
304 milliós bevételt könyvelt el tavaly Azahriah cége, ebből 241 milliós nyereség maradt, amiből 188 millió forintot osztalékként kivett az énekes - írja a 24.hu. A Geminia Kft-t 2022-ben alapították, az első tört évben 60 milliós bevételt és 53 millió profitot termelt a kft.
Az idei év még ennél is nagyobb számokat fog hozni, hiszen három telt házas koncerttel töltötte meg a Puskás Arénát, illetve a YouTube-on és a Spotifyon is a leghallgatottabb előadó. Mint korábban beszámoltunk róla: csak a tripla koncert 600 milliós nyereséget hozott, korábbi bevallása szerint ez már olyan összeg számára, amit nem is igazán tud mire elkölteni.
vett drága gitárokat, drága ruhákat, cipőket, ezen kívül pedig az életszínvonala fenntartására költ. Hogy hogyan kell bánni ennyi pénzzel, abban többen ellátták tanácsokkal Azahriaht, főként a menedzserei. " Ők mondták nekem hogy van az állampapír, meg hogy a lakás biztos pontot fog nyújtani az életben" - mondta a művész a CashTagben, amikor ruhakollekciója bemutatóján jártunk.
Címlapkép: Vasvári Tamás, MTI/MTVA
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







