12 °C Budapest
Bődületes, mekkorát kaszált Azahriah a tripla Puskás koncertekkel: durván pörögtek a milliárdok

Bődületes, mekkorát kaszált Azahriah a tripla Puskás koncertekkel: durván pörögtek a milliárdok

2024. június 17. 11:03

Azahriah menedzserei, Tóth Gergő és Tóth Kristóf interjút adtak a hvg360-nak, ahol beszámoltak a három telt házas koncert eredméyneiről is. Az eseményeken összesen 138 890 jegyet adtak el, az első nap körülbelül 45 ezer néző, a második és harmadik nap pedig 47-47 ezer ember vett részt. 

Megemlítették, hogy a világon minden koncerten mérik az úgynevezett „no show”-arányt, ami azt mutatja, hányan nem mennek el a megvásárolt jeggyel. Általában ez az arány 5-7 százalék között mozog, Azahriah koncertjein viszont mindössze 4 százalék volt, ami kiemelkedő eredménynek számít.

A három koncert összköltsége nettó 1,4 milliárd forint volt, eredetileg 800-900 millióra tervezték, de az infláció és előre nem látott költségek miatt jelentősen megnőttek a kiadások. Összesen 1 500 ember dolgozott a rendezvényeken, ebből kilencszázan biztonságiak voltak.

A bevétel viszont nettó 2 milliárd forint lett, így a végső nyereség körülbelül 600 millió forint, vagy valamivel kevesebb volt. Tóth Gergő és Tóth Kristóf korábban Uj Péter és Winkler Róbert beszélgetésében is részletezték, miért kerültek a koncertek ennyibe, ami meg is hallgatható online.

Azahriah cipői

A május közepén megrendezésre kerülő tripla koncert előtt debütált Azahriah és a Tisza cipő kollaborációjából megszülető új termékek. Ezekről a Pénzcentrum is részletesen beszámolt és annak is utána jártunk, hogy ezek csak szezonális termékek vagy állandó jelleggel megvásárolható termékek-e, illetve az áraknak is utána kérdeztünk. 

Címlapkép forrása:MTI/Vasvári Tamás

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hogyan kellene korlátozni a mobiltelefon-használatot az iskolában?

A magyar kormány nemrégiben egy új jogszabály-módosító javaslatot nyújtott be, amely lehetővé tenné a diákok iskolai mobiltelefon-használatának korlátozását. A javaslat szerint a kormány jogosult lenne meghatározni azokat a tárgyakat, amelyeket tilos az iskolákba és kollégiumokba bevinni, illetve azokat, amelyeket csak igazgatói engedéllyel lehet az órákon használni. Ugyanakkor a kérdés egyelőre igencsak megosztja a szülőket, így most leginkább az ő véleményükre vagyunk kíváncsiak, hogyan is kellene rendezni a gyeremekek iskolai mobiltelefon-használatát. Kérjük, segítsd a munkánkat és töltsd ki az alábbi, anonim kérdőívünket.

 

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 19. 08:16