Ritka helyzet alakult ki a hazai lottópiacon, egyszerre halmozódik kiemelkedő összeg az Ötöslottón és a Hatoslottón is.
Erre is költheti a nyereményt, aki elviszi az Ötöslottót: minden magyar jól járhatna vele
Több mint féléve nincs telitalálat az Ötöslottón, így ezen a hétvégén már 4,92 milliárd forint ütheti annak a markát, aki egyedüli játékosként mind az öt számot eltalálja. Ebből a giganyereményből a nyertes minden magyar állampolgárt meghívhatna egy-egy gombóc fagyira.
Több mint 180 napja nem volt telitalálat az Ötöslottó sorsolásán, így a jackpot összege mostanra 4,92 milliárd forintra emelkedett, ami a játék 67 éves történetének ötödik legnagyobb nyereménye. Kiszámolták, hogy a nyereményből mintegy 10 millió gombóc fagylalt ára is kitelne, vagyis a győztes akár azt is megengedhetné magának, hogy minden magyar lakost meghív egy adag fagyira.
A féléve tartó halmozódás alatt Fortuna istennője az 50 és a 60 közötti számoknak kedvezett a leginkább, hisz a nyerőszámok 16,8 százaléka ebbe a kategóriába esett. A 20 és 30 közötti számok viszont szemmel láthatóan kegyvesztetté váltak, mivel csak 4 százalékát teszik ki a sorsológömbből az elmúlt 26 hétben kikerült számoknak. Voltak olyan játékosok, akik kitűnően ráéreztek, mely számokhoz pártolt át a szerencse, hisz az elmúlt 6 hónapban 4 találattal 619 játékosból lett milliomos.
A nyeremény halmozódására egyébként 52 hét áll rendelkezésre, ezután a főnyeremény nem növekszik tovább. Ha az utolsó sorsoláson sincs telitalálatos szelvény, akkor a főnyeremény a részvételi szabályzat alapján a többi nyertes között kerül felosztásra, de erre a játék 67 éves története során még egyszer sem volt példa.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







