Dér Zsolt szövetségi kapitány szerint nagy kihívásokat rejtő a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny kedden bemutatott útvonala
Itt vannak az első nevek: kiderült a Sziget Fesztivál 2025 line up, mutatjuk a fellépőket
Kiderült, hogy Charli XCX és Chappell Roan is fellép is fellép a 2025-ös Sziget Fesztiválon. Bejelentették az első neveket a fellépők sorából.
Többek között Anyma, Chappell Roan, Charli XCX, Blessed Madonna, illetve a Kneecap - az az ír rapbanda, akikről nemrég dokumentumfilm készült, mely jelenleg is műsoron van a magyar mozikban - és a Papa Roach együttesek neve is szerepel a 2025-ös Sziget Fesztivál fellépőinek listáján - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel. Az augusztus 6-a és 11-e között megrendezendő fesztivál fellépőinek listáján már több mint negyven név szerepel.
Köztük van például Nelly Furtado, aki több mint 20 milliárd streameléssel, 45 millió eladott lemezzel, megannyi listavezető slágerrel és újító stílusú dalaival a popzene ikonjává vált. A Grammy-díjas előadó 2017 után idén adott ki új lemezt, amely a 7 címet kapta - írták a közleményben. Hozzátették, hogy a fesztiválra látogat Charli XCX, akinek idei Brat című lemezének dalai többszáz millió meghallgatásnál tartanak a Spotify-on, valamint a Pink Pony Club című dalával ismertté vált Chappell Roan, aki hat kategóriában is esélyes a 2025-ös Grammy-díjra - áll a dokumentumban.
A Szigetre jön a művészet, a zene és a technológia metszéspontjában működő - Tale of Us-ból is ismert - Anyma. A Matteo Milleri néven született amerikai DJ és producer 2023-ban adta ki debütáló albumát, a Genesyst, amelyet a remixekből álló kétrészes folytatás, a Genesys II követett. Mint írják, a művész december 27. és január 1. között hat koncertet ad a Las Vegas-i Sphere-ben. Fellép továbbá Armin van Buuren, a trance műfajt képviselő DJ és producer, illetve a német lemezlovas, Boris Brejcha is, aki a dallamos minimal techno stílust képviseli.
A Justice nevű formáció a francia elektronikus zene zászlóvivőjeként új albummal várható a Szigetre. A Blossoms nevű angol indie rock zenekar és az amerikai Palaye Royale trió szintén új számokkal érkezik. Fellép a Szigeten mások mellett a francia Zaho de Sagazan is, akivel kapcsolatban a közleményben úgy fogalmaztak, hogy a francia elektronika iránti vonzalma és sanzonszerű lírai megközelítése különösen vonzó a fiatal közönség számára.
A sztárokban és izgalmas zenei újdonságokban bővelkedő lista egyértelműen mutatja azt a törekvésünket, hogy a fesztivál minden színpadán sokszínű, aktuális és érdekes legyen a zenei felhozatal, legyenek újdonságok, nagy visszatérők és minden műfajban sok új, friss, Magyarországon még soha nem látott produkció is a Szigeten
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- idézték a közleményben Kádár Tamást, a rendezvény főszervezőjét.
A Sziget Fesztivál eddig bejelentett fellépőinek listája: Anyma, Chappell Roan, Charli XCX, Armin van Buuren, Boris Brejcha, Justice, Nelly Furtado, Papa Roach, 999999999, Adriatique, Ash Olsen, Bedouin , The Blessed Madonna, Blossoms, Brutalismus 3000, Carlita, Desiree, Dixon, Ecca Vandal, Eliza, Rose, Elli Acula, Estella Boersma, Fat Dog, Fatima Hajji, Fatima Yamaha, FJAAK, HoneyLuv, Hot Since 82, I Hate Models, Kenya Grace, Kneecap, Korolova, Kölsch, Luvcat, Noga Erez, Palaye Royale, Rilés, RORY, RY X, Sama' Abdulhadi, Scarlet Pleasure, Young Marco, Zaho de Sagazan.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







