7 °C Budapest
A hand changing television channels with the remote control

Kitálalt a legendás magyar humorista: ezért szűnt meg hirtelen a műsora, éveken át alig fizett neki a tévé

2025. március 4. 09:32

Hét év után véget ért az Aradi–Varga Show az ATV-n, a népszerű kabaréműsor utolsó adását szilveszterkor láthatták a nézők. Az alkotók szerint művészeti nézeteltérések miatt döntöttek a befejezés mellett, miután nem tudtak megállapodni a csatornával a formátum megújításáról. Bár a humoristák szerint nem anyagi okok vezettek a szakításhoz, a csatorna mindössze szerény honoráriumot fizetett nekik az évek során.

Hét év után véget ért az Aradi–Varga Show az ATV képernyőjén – értesült a Blikk. A népszerű kabaréműsor egyik alapítója, Aradi Tibor megerősítette a hírt, elmondása szerint művészeti nézeteltérések miatt döntöttek a befejezés mellett. Bár a műsor a csatorna egyik legnépszerűbb produkciója volt, az alkotók úgy érezték, nem tudnak szakmailag és kreatívan megújulni az ATV keretein belül.

A humorista elmondta, hogy az utolsó adás szilveszterkor került képernyőre, és bár a csapatban nincs harag, csalódottak, amiért nem sikerült közös nevezőre jutniuk a csatornával. Kiemelte, hogy több újítást is szerettek volna bevezetni, például elhagyni a háttérnevetést és háttértapsot, de az tévé ebbe nem egyezett bele.

Hozzátette, hogy szerény, szimbolikus honoráriumot kaptak a műsorért, így anyagi okok nem játszottak szerepet a döntésükben - a műsor inkább reklámfelület volt nekik.

A hét év alatt egyetlen új díszletet vagy akár új főcímet nem voltunk képesek kibulizni az ATV-nél. Bár nincs bennünk harag, de elég volt. Eljött a pont, hogy mi szeretnénk dönteni a saját produkciónkról. A jövőbe tekintünk. Nem szűnünk meg, hanem az internetre költözünk, a YouTube-on leszünk láthatóak, teljesen megújult formában: Aradi Tibor és Varga Ferenc József neve alatt publikáljuk majd az újabb tartalmainkat. Ezen a héten már meg is kezdődtek a forgatások, heteken belül láthatóak is lesznek

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- mondta Aradi Tibor. Kifejtette azt is, a csatorna évzáró rendezvényén még említést sem tettek a műsorukról, ami szintén hozzájárult az elhatározásukhoz, "egy árva köszönöm se hangzott el számunkra", mondta. Aradi Tibor szerint az ATV nem kezelte megfelelően a produkciójukat.

A csatorna szűkszavúan reagált a műsor megszűnésére, közleményükben megköszönték az alkotóknak az eddigi munkájukat. „Az ATV vezetősége köszöni a sokéves közös munkát a produkciónak, hogy minőségi műsorukkal szórakoztatták a csatorna nézőit. Sok sikert kívánunk a további karrierjükhöz!” – írták.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?