Ritka helyzet alakult ki a hazai lottópiacon, egyszerre halmozódik kiemelkedő összeg az Ötöslottón és a Hatoslottón is.
Az év első felében tíz gyógyvíz minősítését vizsgálták felül a hatóságok. A felülvizsgálatok során mind a kisebb, mind a nagyobb fürdőkomplexumok termálvizei megőrizték gyógyvíz besorolásukat- jelentette az Economx.
Budapest Főváros Kormányhivatala 2025 első hónapjaiban hat település tíz gyógyvizének minősítését vizsgálta felül - számolt be a Termál Online. A hatóság mind a kisebb fürdőlétesítmények, mind a jelentősebb fürdőkomplexumok esetében elvégezte az előírt ellenőrzéseket.
A felülvizsgálatok eredményeként meghosszabbították a füzesgyarmati termálvíz gyógyvíz minősítését. Hajdúszoboszlón, amely az ország egyik legjelentősebb fürdővárosa, mind a hat termálkút esetében frissítették az engedélyeket.
A kormányhivatal emellett megerősítette a Hegykői Termálfürdő, a Kabai Városi Gyógyfürdő, valamint a Nádudvari Gyógyfürdő termálvizeinek gyógyvíz minősítését is.
A hatóság közleményében emlékeztetett, hogy a gyógyfürdők, gyógyhelyek, valamint az elismert ásványvizek, gyógyvizek, gyógyhatású vizek, gyógyiszapok és egyéb természetes gyógytényezők engedélyei jogszabályban meghatározott érvényességi idővel rendelkeznek. Ezek felülvizsgálatára kérelemre indult eljárás keretében kerül sor.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







