A zenész 78 éves volt.
Megrendítő részletek Schmuck Andor utolsó napjairól: nehezen mozgott, a cipőjét sem tudta felhúzni
Schmuck Andor egyik szeme le volt ragasztva, járása elnehezült, és már cipőt sem tudott húzni utolsó heteiben. Kárász Róbert megrendítő részleteket osztott meg a Story-nak utolsó találkozásaikról.
„Még nem adtam fel!” – mondta határozottan Schmuck Andor, nem sokkal halála előtt. A TV2 A Nagy Duett című műsorában jelentette be, hogy életmentő műtét vár rá, de akkor még hitt abban, hogy meggyógyulhat. Július 14-én 54 évesen azonban elhunyt.
Kárász Róbert, a Duna Média kreatív igazgatója, jó barátként emlékezett vissza a közös éveikre, különösen az utolsó hetekre, amikor még többször is találkozott Andorral. Mint mondta, az egykori politikus mindig adott magára, még akkor is, amikor már látszott rajta, hogy nagyon gyenge.
Kárász Róbert hozzátette egyik utolsó találkozójukon Andor jobb szeme le volt ragasztva, a kezelések miatt kellett hordania a szemfedőt. Elmesélte azt is, hogy az utolsó alkalommal, mikor látta, már nehezen mozgott, az egyik lábára nem is tudott cipőt húzni, egy különleges szandált viselt.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







