Február 1-től Quentin Tarantino filmjei is elérhetővé válnak a Disney+ kínálatában, köztük a Jackie Brown, a Kutyaszorítóban, a Kill Bill 1. és 2. része, valamint...
Rendkívüli! Újabb sztárfellépő mondta le fellépését a Sziget Fesztiválon: ez áll a hátterében
Michael Kiwanuka egészségügyi okokra hivatkozva lemondta nyári fellépéseit és októberi amerikai turnéját, így a Sziget Fesztiválon sem lép színpadra.
A brit énekes-dalszerző Instagram oldalán, egy 24 órán át elérhető történetben jelentette be a hírt. Ez nem az első alkalom, hogy Kiwanuka nem jelenik meg a Hajógyári-szigeten: 2013-ban és 2014-ben is egészségügyi okokra hivatkozva mondta le budapesti koncertjét.
A Sziget Fesztivál idei kiadását egyébként is több lemondás és botrány kíséri. Nemrég A$AP Rocky helyett Kid Cudi lett a program része, míg az ír Kneecap zenekar szereplése komoly vitákat váltott ki.
A Kneecap körüli botrány akkor robbant ki, amikor a magyar kormány kitiltotta az együttest az országból. A fesztivál szervezői ezt "példátlan lépésnek" minősítették, továbbá elmondták: műsoruk nem kerül ellentmondásba sem a Sziget alapelveivel, sem a magyar törvényekkel.
Az ügyben több tiltakozó petíció is indult, amelyeket magyar művészek és zenészek is aláírtak, valamint zsidó szervezetek is kifejezték aggályaikat. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a szervezőknek "lehetett volna annyi eszük", hogy ne hívják meg a zenekart, és az egész ügy mögött pénzügyi megfontolásokat sejtet.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapfotó: Balogh Zoltán, MTI/MTVA
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







