Európában ugyanezzel a teljesítménnyel más anyagi szinten élne, de Magyarországon a siker nem feltétlenül jelent gazdagságot - mondja a tévés.
Laár András, a KFT egykori zenésze, anyagi nehézségei miatt közösségi oldalán kért segítséget, amire rajongói három nap alatt 10 millió forinttal válaszoltak - írja a 24.hu.
A story.hu beszámolója szerint Laár András a múlt héten a közösségi médiában fordult támogatásért követőihez, miután pénzügyi helyzete kritikussá vált. A zenész teljesen eladósodott, még üzemanyagra sem tudott költeni, és 130 ezer forintos nyugdíjához sem jutott hozzá.
A portál információi alapján a rajongók rendkívül gyorsan reagáltak: mindössze három nap leforgása alatt 10 millió forintot gyűjtöttek össze a művész megsegítésére. Erről maga Laár a Tények Plusz műsorában beszélt, ahol többször is elérzékenyült.
Nagyon meghatott engem ez
– nyilatkozta a zenész, aki elmondta, hogy nem nagy összegű felajánlásokból, hanem számos kisebb adományból jött össze a jelentős támogatás. "Kiderült, hogy engem szeretnek… Akik úgy érzik, hogy hálásak nekem, azok hálásak értem. A kis pénzükből még egy ezrest odaadnak…" – fogalmazott könnyek között a művész.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A story.hu cikke szerint Laár családi kapcsolatai megromlottak az utóbbi időben. Gyermekei állítólag megszakították vele a kapcsolatot, és csak akkor hajlandók újra kommunikálni vele, ha kezelteti feltételezett alkohol- és kábítószer-függőségét. A zenész azonban tagadja ezeket a problémákat, és állítja, hogy soha nem fogyasztott alkoholt vagy drogokat. Ennek ellenére gyermekei ragaszkodnak ahhoz, hogy rehabilitációs kezelésen vegyen részt, amit ő elutasít.
Vallott Törőcsik Franciska és Ember Márk: erre költik a Jászai Mari-díjjal járó milliós pénzjutalmat
A frissen díjazott fiatal színészek teljes egészében felajánlották a pénzjutalmukat.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







