A Netflix visszalépett a Warner Bros. Discovery felvásárlására tett ajánlatától, így megnyílt az út két másik médiakonszern előtt a felvásárláshoz.
Újabb telefonos csalási kísérlet terjed, amelyben 500 ezer forintos nyereménnyel kecsegtetik az áldozatokat, majd banki adatokat próbálnak kicsalni tőlük. Egy baranyai lakos tapasztalata alapján a csalók fenyegetésektől sem riadnak vissza.
Egy baranyai lakos szeptember közepén arról számolt be a Bama.hu-nak, hogy telefonon értesítették: állítólag 500 ezer forintos nyereményben részesült, amelyet a Tesco, Aldi vagy Lidl valamelyikében történt vásárlása után sorsoltak ki számára - írja a Sonline.
A hívás már önmagában gyanút keltett az érintettnél, különösen amikor a vonal túlsó végén lévő személy bankszámlaszámot és egyéb személyes adatokat kezdett kérni tőle.
A történet azonban nem ért véget a hívás megszakításával. Az olvasó beszámolója szerint a csalók ezután különböző telefonszámokról folyamatosan próbálták elérni. Volt, hogy banki alkalmazottnak adták ki magukat, trágár kifejezéseket használtak, sőt, fenyegetéseket is megfogalmaztak, miszerint "megtalálják" az áldozatot.
Az érintett, Tünde úgy döntött, nyilvánosságra hozza esetét, hogy figyelmeztesse a lakosságot: semmilyen körülmények között ne adjanak ki személyes vagy banki adatokat ismeretleneknek telefonon keresztül.
Tovább dagad a BAFTA-gála botránya: lemondott egy zsűritag - nem érdekli az indok, rasszizmust kiált
Külön kritikát kapott a BBC, amely az élő esemény után két órával sugározta a felvételt, a bekiabálást mégsem vágta ki, és semmilyen figyelmeztetést nem fűzött...
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







