Külön kritikát kapott a BBC, amely az élő esemény után két órával sugározta a felvételt, a bekiabálást mégsem vágta ki, és semmilyen figyelmeztetést nem fűzött...
Tízmilliókat kaszáltak ezek a magyarok szeptemberben: te is megteheted, ennyi kell csak hozzá
Kiemelkedően szerencsés volt az elmúlt 4 hét a Napi Mázli játékosainak: kilenc alkalommal 20 millió forintot vihettek haza a jó tippekkel. Mindez azért is jó arány, mert idén eddig összesen 15 telitalálatos szelvény volt, sőt egy játékos elvitte a maximálisan elérhető főnyereményt, a 100 millió forintot is. A Szerencsejáték Zrt. tavaly március 4-én bevezetett új számsorsjátéka továbbra is igen kedvelt a játékosok körében.
A Napi Mázli számsorsjátékot tavaly március elején vezette be a Szerencsejáték Zrt. Az új számsorsjáték szelvényén évet, hónapot és napot, valamint szimbólumot ikszelhetnek a játékosok és már egy helyes tipp is nyereménnyel jár. A bevezetés óta, azaz az elmúlt másfél évben összesen 46 telitalálatos szelvény született és ebből ketten elvitték a maximálisan elérhető főnyereményt a 100 millió forintot.
A Napi Mázli szelvényen megjátszott szimbólumok közül leginkább a szív, az autó és a hal képekhez ragaszkodnak a játékosok, ezzel szemben a legtöbbször a szőlő, a bögre és az alma motívumok kerülnek ki a virtuális sorsológömbből. A legszerencsésebb szimbólum talán az autó, ugyanis - az elmúlt egy évben - a főnyereményt hétszer is ezzel nyerték meg.
A Napi Mázli bukmékeri típusú játék, azaz a nyereményt az egyes nyerőosztályokban fix nyereményszorzók határozzák meg. A nyeremény összege tehát attól függ, hány találata van a játékosnak és hányszoros téttel vásárolta azt meg. Minden Napi Mázli szelvény alapból két sorsoláson (a Skandináv lottóhoz hasonló ikersorsolású játék) vesz részt, így dupla esély van a nyerésre, sőt akár duplán nyerhet a szerencsés játékos.
A Szerencsejáték Zrt. tizenkilenc év után jelentkezett saját fejlesztésű számsorsjátékkal, amely egyedi játékmenetével abszolút újdonságnak számít a nemzeti lottótársaság portfóliójában.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Napi Mázli a lottójátékoknál megszokott alapjáték-árat kínálja: egy mező kitöltéséért 400 forintot kell fizetniük a játékosoknak, ötszörös tétszorzóval maximálisan elérhető nyeremény pedig 100 millió forint.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






