1 °C Budapest
Budapest, 2025. augusztus 12.Fiatalok pakolnak a Hajógyári-szigeten a 31. Sziget fesztivál zárása után, 2025. augusztus 12-én.MTI/Balogh Zoltán

Velük mentené meg a Szigetet Gerendai Károly: Időnyomásban vagyunk, már rég árulni kellene a jegyeket és szervezni a jövő évi fesztivált

2025. október 14. 14:11

Nem egyedül mentené meg a Szigetet Gerendai Károly, hanem például olyan alvállalkozókkal, akiknek megszűnne a bevétele, ha nem lenne feszivál. A Sziget-alapító szerint egy hónapja mennek a tárgyalások arról, hogy a tulajdonos kihátrálása esetén átvenné-e a Sziget vezetését.

Nem egyedül akarja megmenteni a Sziget Fesztivált, már vannak ötletei, kikkel működne együtt - mondta el a HVG-nek Gerendai Károly. Mindezt azután, hogy hétfőn Karácsony Gergely közölte, a Sziget anyacége a fesztivál és a főváros területfoglalási szerződésének felmondását kérte, és maga a Sziget Zrt. is közölte, hogy kétséges a jövő évi rendezvény. Ekkor jött a képbe Gerendai visszatérése.

Mint a Sziget-alapító kifejtette: a nyilvános számokból is látszik, hogy az elmúlt években komoly veszteségek képződtek.

Túl nagy összeg ez ahhoz, hogy azt mondjam, akkor gyorsan eladom az összes éttermemet és még a Lupa Beachet is, hogy a Szigetet finanszírozzam belőle. Így most arra keresek megoldást, hogy ne egyedül én, hanem több kisebb szereplővel együtt vállaljuk a kockázatot. Olyanokkal szeretnék együttműködni, akiknek egyébként is érdeke, hogy legyen Sziget: főképp azokra az eddig is a fesztivállal együtt dolgozó alvállalkozókra gondolok, akiknek megszűnne a bevételük, ha nem lenne többé Sziget

- fogalmazott Gerendai.

Nagyjából egy hónapja kezdtünk el arról tárgyalni, hogy a tulajdonos kihátrálása esetén akarom-e újra átvenni a Sziget vezetését. Erről azóta is zajlanak az egyeztetések, és szerintem már elég közel állunk a megállapodáshoz: időnyomásban vagyunk, hiszen már rég árulni kellene a jegyeket és szervezni a jövő évi fesztivált

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- tette hozzá.

Címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 4. 23:51