Ezen áll vagy bukik a Sziget megmentése: “A világ 5. legnagyobb fesztiválját nem szabad veszni hagyni!”

Pénzcentrum: Hogyan alakult a hazai és nemzetközi fesztiválok látogatottsága az elmúlt években? Milyen trendek figyelhetők meg a közönség részéről?

Andrejszki Richárd: A fesztiválok látogatottsága valóban csökken, de ez csak részben igaz. Vannak fesztiválok, amelyeknél visszaesés tapasztalható, másoknál viszont stabil maradt a közönség, sőt, akadnak olyanok is, amelyek még növekedni tudnak. Azt gondolom, hogy a változás nem pusztán a generációváltás miatt van. Egyszerűen megváltozott a világ, a környezet, amiben élünk. Ma már kevésbé jellemző, hogy egy éven át egyetlen hétre, vagy pár napra készüljünk, amit a fesztiválozós barátainkkal tölthetünk. Ma már az online térben éljük a mindennapjainkat – és ez nem csak az alfa- vagy a Z-generációra igaz, hanem az Y, az X, sőt, még a boomer generációra is. Mindenki más élményekre vágyik, és ezek sokkal koncentráltabbak lettek.

Régen belülről éltük meg a fesztiválélményt. Ma viszont sokan inkább úgy szeretnénk átélni, mintha egy filmet néznénk – kívülről, látványként. Ez a szemlélet pedig megváltoztatta a látogatók igényszintjét is. Ma már nem elég, ha van egy nagy színpad és néhány ismert fellépő: a közönség más típusú impulzusokra vágyik.

Én is próbálok vendégként, vagy éppen ott dolgozó szakemberként tanácsokat adni, segíteni abban, hogyan lehet ezeket az új igényeket jobban megérteni és kiszolgálni.

A fesztivál számomra – és azt hiszem, sokak számára – arról szól, hogy bekerülünk egy olyan világba, ahol minden érzékszervünkre ható élményt kapunk.Egy koncert önmagában is intenzív élmény: két, három, akár öt órán át tart, van egy erős színpadtechnika, kiváló hangzás, és ott áll előttünk egy előadó, akivel össze tudunk kapcsolódni. De amikor a koncert véget ér, hazamegyünk. A fesztivál ezzel szemben nem ér véget – az tovább folytatódik.

És nem úgy, hogy visszamegyünk a sátorba és lefekszünk. A fesztivál attól fesztivál, hogy minden pillanatában történik valami: programok, élmények, gasztronómia, látványelemek, a helyek kialakítása, a közösségi terek, ahol találkozunk egymással – mindez együtt adja az élményt. Még az is számít, hogyan néz ki a tusoló, a pihenőzóna vagy az ételudvar, mert ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy kapcsolódni tudjunk másokhoz a nap huszonnégy órájában. Ez végtelenül fontos.

Andrejszki Richárd a ChefMarket tulajdonosa

Milyen változások tapasztalhatók a fesztiválozók fogyasztási szokásaiban, különösen generációs bontásban?

Érdemes megnézni azt is, hogyan változtak meg a fogyasztási szokások. Itt sem kerülhetjük meg a generációs különbségeket: rengeteg kutatás szól arról, hogy az alfák és a Z-generáció mit keresnek egy koncerten vagy fesztiválon – milyen ételeket, italokat fogyasztanak szívesen –, és ezek hogyan különböznek az idősebb generációk, mondjuk az Y-ok vagy az X-ek preferenciáitól.

Szóval érdemes innen elindulni: a fogyasztási szokások felől.

Azt gondolom, ez a kérdés nagyon jól rávilágít arra, mennyire megváltozott, hogyan buliztak az emberek régen, és hogyan most. Én még azt látom, hogy az én generációm úgy bulizik, hogy veszünk jó sok alkoholt, beülünk egy szobába, rendesen berúgunk, és majd valaki csak felébreszt reggel. A környezet viszont teljesen átalakult, és az utóbbi időben egyre inkább azt látom, hogy az amerikai trendek új irányokat mutatnak.

Szeretem figyelni, mi történik az Egyesült Államokban, mert a világ első számú gazdasága mindig „nyugatra fújja a szelet” – onnan indulnak a változások. Ott például már nyitnak úgynevezett ‘sober barokat’ is, nem is egyet. Ezek olyan helyek, ahol egyáltalán nem lehet alkoholt kapni. Helyette más élményeket kínálnak: olyan szórakoztató elemeket, amelyek stimulálják az érzékszerveket, és segítenek abban, hogy az emberek alkohol nélkül is önfeledten tudjanak táncolni, kapcsolódni egymáshoz. Ez a modell egyre inkább az egészségtudatosabb életmód felé tolja a társadalmat, és ami érdekes, hogy ebből a szervezőknek még anyagi hasznuk is lehet.

Milyen szerepet játszhat az egész évre kiterjesztett fesztiválkommunikáció a közönségépítésben és a jegyeladásban?

Az online térnek ma már külön szerepe van: egyrészt hirdetési csatornaként működik, másrészt lehetőséget ad a folyamatos kapcsolattartásra a fogyasztókkal. Több fesztivál esetében is elmondtam már, hogy mennyire fontos lenne, ha a rendezvények nemcsak néhány napra jelennének meg, hanem egész évben jelen lennének a közönség életében – akár digitálisan, akár közösségi formában. A nyugat-európai trendek is ezt mutatják: azok a fesztiválok tudják pillanatok alatt eladni a jegyeiket – sokszor már fél évvel a rendezvény előtt –, amelyek egész évben aktívan kommunikálnak, és folyamatosan tartalommal látják el a közönségüket. Ők nem csupán eseményt, hanem életérzést adnak, amihez a közönség egész évben kapcsolódni tud. Gyakorlatilag, ha valaki azt mondja, hogy „én szigetes vagyok”, az már önmagában egy élményszintet jelent. De ehhez az is kell, hogy legyen tartalom mögötte: mitől vagyok „szigetes”? Mik azok az értékek, amiket képviselek, mik azok a programok, amiken részt veszek, és hogyan fejezem ki mindezt a többiek felé? Ez mind-mind hozzátartozik az élményhez, az identitáshoz.

Én azt látom, hogy minden egyes rendezvénynek – különösen azoknak, amelyek hosszú ideje jelen vannak, tehát már történelmi jelentőségűek – folyamatosan fejlődniük kell évről évre. És itt most hadd menjek vissza egy konkrét példához.

Amikor magyar fesztiválokról beszélgetek, és megkérdezem az embereket, hogy mi a legnagyobb problémájuk a Szigettel kapcsolatban, szinte mindenki ugyanazt mondja: a port. Ne mondja nekem senki, hogy az elmúlt harminc évben ezt nem lehetett volna megoldani, hiszen ez a visszajelzés évtizedek óta ugyanaz. Elég csak elmenni más, fiatalabb fesztiválokra – akár Horvátországba, akár máshová –, de az én személyes kedvencem például a belga Tomorrowland. Azt hiszem, 2006 körül rendezték meg először, és érdemes megnézni, mit csináltak húsz év alatt. Ők is egy hasonló természeti környezetben kezdték: az elején elég volt néhány sátorszínpad, tizenkét DJ, és a közönség boldogan táncolt önfeledten. Ma viszont már egészen más a helyzet. Naponta 80-100 ezer ember megy oda, és elképesztő, ahová fejlődtek – látványban, szervezettségben, élményben. Ez jól mutatja, hogy a folyamatos fejlődés és az élményszint emelése nélkül ma már senki nem tud tartósan versenyképes maradni a fesztiválpiacon.

A Tomorrowland egy olyan helyen van, amit az év 350 napjában senki nem használ: egy park, egy egészen pici városka szomszédságában. Az Óbudai-szigetet ezzel szemben az év 365 napjában használjuk – én magam is harmadik kerületi lakos vagyok –, és mégsem sikerült az elmúlt évtizedekben úgy összefogni, hogy megoldják például a por problémáját. Sem a főváros, sem az állam, sem a Sziget szervezői nem tudtak egy olyan beruházást létrehozni, ami ezt orvosolná. Pedig ezek látszólag apróságok, de valójában óriási különbséget jelentenek a fesztiválozó számára, amikor eldönti, hogy hova költi el azt az 1-2-3-4-500 ezer forintot, amit szórakozásra szán.

A fenntarthatóság valódi versenyelőnyt jelenthet a fesztiválpiacon – vagy inkább csak elvárás? Hol húzódik a határ a marketing és a működési gyakorlat között?

Hogy lehet-e maga a fenntarthatóság versenyelőny? Azt mondanám: lehet – ha elértünk a Maslow-piramis tetejére. De ha az alján még alapvető dolgok hiányoznak, akkor nem ez a prioritás. Előbb legyen vécépapír, már bocsánat, aztán jöhet a környezettudatosság.

Vegyük például a repohár-rendszert. Nézzük meg, hogyan működik a Tomorrowlanden: ott van egy kioszk, ahol egyszerűen bedobod a poharat egy nyílásba, és automatikusan jóváírják az összeget a karszalagodra. Ennyi. Miért nem lehet ez nálunk is így? Ezek tényleg egyszerű dolgok, de hatalmas különbséget jelentenek.

Nálunk viszont sokszor az van, hogy hazaérsz, és a konyhaszekrényed tele van különböző fesztiválok repoharaival. Nem tudsz velük mit kezdeni. Nem azt mondom, hogy ez lehúzás – de ez nem fenntarthatóság, hanem félmegoldás. Van igényünk a változásra. Van igényünk arra, hogy fejlődjünk, hogy jobbá váljunk. Az élet sok területén látszik, hogy vannak, akik később kezdték, és mégis előrébb tartanak. Miért? Mert ők jobban akarták. Egy kicsit jobban megértették, hogy nekünk vannak fogyasztóink – a fesztiválozók –, és őket nem lehet hülyének nézni.

Ezeknek az embereknek adni kell. Élményt, figyelmet, értéket. Mert csak akkor fognak adni ők is – visszatérni, újra jegyet venni, újra bízni bennünk. Ez szerintem az egyik legfontosabb dolog: tisztelni kell a fesztiválozókat.

A hazai fesztiválok árazása gyakran kap kritikát . Milyen gazdasági tényezők befolyásolják az árképzést, és mit kap ma a látogató a jegyéért cserébe?

Ez évről évre visszatérő kérdés, és most nem csak a Szigetre gondolok, hanem általában a magyar fesztiválokra. A hazai közönség gyakran megállapítja, hogy az árak nem a magyar pénztárcához igazodnak, hanem inkább a külföldi látogatókhoz. És joggal merül fel a kérdés: mit kapunk ezért az árért cserébe? Miért ilyen iszonyatosan drágák az ételek, az italok? Mitől kerül ennyibe egy adag bármi? És ez nemcsak a fővárosi fesztiválokra igaz, hanem vidéken is egyre inkább megfigyelhető. Alapvetően ez egy gazdasági kérdés, és itt egy kicsit meg is kell védenem a fesztiválszervezőket.

Ne felejtsük el, hogy Magyarországon 27%-os áfáról beszélünk,  sehol máshol Európában nincs ilyen magas. Ez már önmagában is komoly versenyhátrányt jelent.

Ráadásul míg Nyugat-Európában a jegyekre általában 0 vagy 10% az áfa, addig nálunk ez is sokkal magasabb. És ehhez jön még, hogy ugyanazokat a termékeket vásárolják a szervezők, mint külföldön. Tehát az alapanyagok, az italok, az élelmiszerek ára ugyanaz, sőt, gyakran még drágább is, ha az árfolyamot nézzük. Ha ezt mind összeadjuk, akkor azt kell mondanom, hogy a magyar fesztiválszervezők még így is alacsonyabban tartják az árakat, mint a nyugati társaik. Ha megnézünk egy sörárat mondjuk egy nyugat-európai fesztiválon, és összehasonlítjuk egy hazai rendezvénnyel, akkor látszik, hogy azért van különbség – és nem is kicsi.

Szóval ez alapvetően egy gazdasági kérdés, nem is feltétlenül ennek a beszélgetésnek a fő témája, de szerintem fontos látni, hogy az árak mögött nem kizárólag profithajhászás, hanem rendszerszintű különbségek állnak.

A fesztiválok azok megfelelő árazásban vannak. Fontos, hogy azért a fesztivál szervező azért valamilyen nyerseséget szeretne termelni.

A Sziget Fesztivál a világ egyik legnagyobb fizetős rendezvénye. Milyen jövőképet látsz a fesztivál számára, és milyen feltételek mellett lehet újra nemzetközi szinten versenyképes?

Egy ekkora rendezvénynek egyértelműen van. A valódi kérdés inkább az, hogy lesz-e olyan stratégiai irány, amelybe az egész csapat – remélhetőleg Karcsi vezetésével – el tud indulni. Képes lesz-e a jelenlegi struktúra megújulni, és azok, akik az elmúlt években nehezebb időszakokat éltek meg – sokszor kudarcosakat is –, újra összeszedni az erejüket, hogy sikerre vigyék ezt a fesztivált. Én nagyon-nagyon drukkolok ennek, mert Magyarországnak, és nem csak Budapestnek, szüksége van egy ilyen méretű, ilyen presztízsű eseményre. Sokan talán nem is tudják, de a Sziget a világ tíz legnagyobb fesztiválja között van, és ha csak a fizetős rendezvényeket nézzük, akkor az ötödik legnagyobb a világon. Nem Európában, a világon. Ez egy óriási érték, amit annak idején Karcsiék felépítettek, és én őszintén szeretném, ha ez az érték megmaradna – nekünk, Budapestnek, és az egész világnak.

Címlapkép: MTI/Vasvári Tamás