Február 1-től Quentin Tarantino filmjei is elérhetővé válnak a Disney+ kínálatában, köztük a Jackie Brown, a Kutyaszorítóban, a Kill Bill 1. és 2. része, valamint...
Közönségkedvenc lett az európai filmek fesztiválján a Lakos Nóra rendezésében készült Véletlenül írtam egy könyvet. A legnézettebb magyar családi film eddig összesen 30 trófeát nyert rangos fesztiválokon, legutóbb Görögországban hódított, Athénban és Pirgoszban is duplán díjazták. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotást az Európai Filmakadémia jelölte az Európai Fiatal Közönség Díjra, ennek kapcsán Európa szerte vetítik mozikban és online.
27 európai országból érkező alkotásokat vonultatott fel novemberben az Európai Uniós Filmfesztivál (EUFF) Torontóban, ahol a közönség szavazatai alapján a Véletlenül írtam egy könyvet című magyar-holland koprodukcióban készült ifjúsági film lett a legjobb.
Lakos Nóra rendezését nemrég két görögországi nemzetközi fesztiválon is díjazták a zsűrik. Az Olympia fesztiválon Pirgoszban elismerő oklevelet és a Görög Filmklub Szövetség díját is elnyerte az alkotás. A Görög Filmklub Szövetség zsűrije indoklásában méltatta „a film eredetiségét és frissességét, az animáció leleményes használatát, a képek dinamizmusát, a ritmust és a színészi alakításokat – különösen a főszereplő Demeter Villő alakítását –, kiemelve az élet és a művészet kölcsönhatásának bemutatását, valamint azt, ahogyan a film hozzájárul a veszteséggel való megküzdéshez és a pozitív életszemlélet erősítéséhez.”
Athén Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválján két zsűritől is elnyerte a legjobb mozifilm díját a Véletlenül írtam egy könyvet. A gyerekzsűri indoklása szerint a film „megmutatta azt, hogy mennyire fontosak a mindennapi élmények, és mennyire formálnak”. Az Európai Gyerekfilm Szövetség (ECFA) zsűrije szerint a Lakos Nóra rendezésében készült filmnek „minden eleme megvan ahhoz, hogy egy új, modern klasszikus legyen, lenyűgöző. Egy hiteles történet a kreativitás és a család erejéről.”
A Véletlenül írtam egy könyvet egy szívmelengető történet, amely remek színészekkel, különleges helyszínekkel és varázslatos animációkkal vezeti be a nézőket egy kedves, kissé különc család életébe. Az alkotás a felnövés kihívásaival és a család fontosságával foglalkozik egy fiatal lány történetén keresztül, aki édesanyja elvesztését az írás által dolgozza fel.
A hazai mozikban az év elején bemutatott Véletlenül írtam egy könyvet megdöntötte a hazai nézettségi rekordokat, több mint 163 ezer nézőt vonzott a mozikba, ezzel a rendszerváltás utáni legnézettebb ifjúsági film lett Magyarországon; május óta streamelhető a Netflixen.
Az Európai Filmakadémia a Véletlenül írtam egy könyvet című mozifilmet nemrég jelölte az Európai Fiatal Közönség Díjra. Ez az első alkalom, hogy magyar filmet jelölnek a rangos díjra. Az összes idei európai ifjúsági film közül szakmai előzsűri választott ki a három jelöltet. Az alkotásokat a decemberben és januárban több mint 30 országban vetítik az ifjú mozinézőknek, akik végül a legjobb film díjáról szavaznak januárban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Véletlenül írtam egy könyvet írója és rendezője Lakos Nóra, producerei a CURTIZ-t és a Magasságok és mélységeket is jegyző Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan, valamint Lakos Nóra, holland koproducerei Maaike Neve és Joram Willink.
A filmet, amely a Nemzeti Filmintézet első zöldprodukciója, a Nederlands Filmfonds és az Eurimages támogatásával, a JUNO11 Pictures és a holland BIND koprodukciójában, a JUNO11 Distribution, valamint az Emberi Jogi és Kulturális Alapítvány mutatta be a hazai mozikban.
Az Annet Huizing nemzetközi ifjúsági bestselleréből készült alkotás főbb szerepeiben Mátray László, Demeter Villő, Zsurzs Kati, Rujder Vivien, Tenki Réka, Lovas Rozi, Mucsi Zoltán, Hárs Bonca, Kövécs Barnabás és Qian Zita láthatók, továbbá a filmben feltűnnek olyan ismert sztárok és zenészek is, mint Gryllus Dorka, Simon Kornél, Wolf Kati, Gubik Petra, Stefanovics Angéla, Szabados Ági, Szabó Balázs és a Bagossy Brothers Company.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







