Évadot hirdetett a zalaegerszegi színház: 6 felnőtt és 3 ifjúsági bérletes előadással, köztük filmes adaptációkkal készül a teátrum.
Furcsa számok az Ötöslottó eheti sorsolásán: rendkívüli húzást fognak rendezni, erről mindenkinek tudnia kell
Az ötöslottó 51. heti sorsolásán a 10, 34, 55, 56 és 57 számokat húzták ki, telitalálat nem született. A nyerőszámok között három egymást követő szám is szerepelt, ami borzasztóan ritka, annak az esélye, hogy ezt a három konkrét számot húzzák ki 0,0085 százalék.
Az ötöslottó 51. heti sorsolásán a 10, 34, 55, 56 és 57 számokat húzták ki, ám telitalálat ezúttal sem született. A számsor különlegessége, hogy három egymást követő szám – az 55, 56 és 57 – is szerepelt benne, ami sok játékos számára szokatlannak tűnhet, holott statisztikailag nem példa nélküli jelenség.
Általánosságban annak az esélye, hogy az öt kihúzott szám között bármely három egymást követő szám megjelenjen, körülbelül 0,73 százalék, vagyis nagyjából 1 a 137-hez. Ez azt jelenti, hogy bár nem gyakori, rendszeresen előfordulhat, és önmagában nem tekinthető rendkívüli eseménynek egy ötöslottó-sorsoláson.
Jelentősen más azonban a helyzet, ha konkrét számsorról beszélünk. Annak a valószínűsége, hogy pont az 55, 56 és 57 számokat is kihúzzák az ötösben – függetlenül attól, mi a másik két szám – mindössze körülbelül 0,0085 százalék, azaz nagyjából 1 a 11 700-hoz. Vagyis míg az egymást követő számok megjelenése önmagában nem rendkívüli, egy előre megnevezett, konkrét hármas felbukkanása már kifejezetten ritka eseménynek számít.
A több mint 2,3 milliárdos főnyereményt sem vitte el senki, a következő, rendkívüli Szilveszteri Szuperlottósorsoláson 7 milliárdért izgulhatnak a játékosok.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Vegyél részt a Pénzcentrum boldogságkutatásában!
Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk arról, hogyan változott a magyarok boldogságszintje 2025-ben, szükségünk van a Te véleményedre is. Töltsd ki rövid, anonim kérdőívünket, és segíts abban, hogy közösen megértsük, milyen tényezők formálják a mindennapi elégedettségünket. Az eredményeket hamarosan részletes elemzésben mutatjuk be!
KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső ÖTÖSLOTTÓ aloldalunkon
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







