A Netflix visszalépett a Warner Bros. Discovery felvásárlására tett ajánlatától, így megnyílt az út két másik médiakonszern előtt a felvásárláshoz.
Hetvenéves korában meghalt Tarr Béla filmrendező, a magyar filmművészet egyik legismertebb és nemzetközileg is nagyra becsült alkotója.
Hetvenéves korában meghalt Tarr Béla filmrendező, a magyar filmművészet egyik legismertebb és nemzetközileg is nagyra becsült alkotója. A rendező halálhíréről sorra számolnak be kollégái a közösségi médiában.
Műveiben – többek között a Családi tűzfészek, a Kárhozat, a Werckmeister harmóniák és fő műve, a Sátántangó révén – kelet-európai emberi sorsokat emelt kozmikus, egyetemes jelentőségűvé, miközben azt firtatta, megmaradt-e még e térségben az emberi méltóság és az együttérzés.
Címlapkép: Illyés Tibor, MTI/MTVA
Tovább dagad a BAFTA-gála botránya: lemondott egy zsűritag - nem érdekli az indok, rasszizmust kiált
Külön kritikát kapott a BBC, amely az élő esemény után két órával sugározta a felvételt, a bekiabálást mégsem vágta ki, és semmilyen figyelmeztetést nem fűzött...
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






