A zsarolóvírus-támadások 88%-a munkaidőn kívül történik, amikor a szervezetek védelme ugyanolyan erős csak a reakció képesség csökken.
A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által pénteken benyújtott törvényjavaslat nem csak a PSZÁF MNB-be olvasztásáról, hanem a bankközi jutalékok magyarországi szintjének korlátozásáról is szól. A betéti kártyákra 0,2, a hitelkártyákra 0,3 százalékos interchange lesz érvényes eszerint.
Varga Mihály pénteken a bankkártyás fizetéseket, illetve a kártyapiacot nagyban érintő törvényjavaslatot nyújtott be. Az Országgyűlés honlapján megjelent javaslat szerint a belföldi kártyás fizetési műveletekre vonatkozó korlátozások lépnek életbe. A betéti kártyás tranzakciók után legfeljebb a fizetés értékének 0,2, hitelkártyás fizetésnél 0,3 százalékát szedhetik be a fizetési kártyát kibocsátó bankok. A javaslat szerint 2014. január elsejétől lesz érvényes a korlátozás.
Ahogyan arról korábban is írtunk, az MNB szerint a kártyatársaságok önkéntesen nem csökkentették az interchange díjakat, emiatt készült egy hosszú egyeztetés után egy tervezet, amelyben azt javasolta az MNB, hogy a nemzetközi díjakhoz igazítsák a hazai bankközi jutalékokat. Az MNB szerint a piac ezt a díjcsökkenést továbbadja majd a kereskedőknek.
Az Európai Bizottság által július végén közzétett irányelvtervezet gyakorlatilag a most megjelent magyar javaslattal azonos mértékben korlátozná az interchange díjakat, de kezdetben csak a nemzetközi bankközi jutalékokra lenne érvényes. Csak egy közel két éves átmeneti időszakot követően vonatkozna az EU-s javaslat a belföldi interchange díjakra.
A szabályozás ellen szóló érvként a piaci szereplők arra hívták fel a figyelmet, hogy drasztikusan nő majd a kibocsátás költsége, ami növelheti a kártyadíjakat. Ezt modellezve a jegybank arra jutott, hogy egy az egyben áthárítva 20 százalékos kártyadíj növekedés (körülbelül 5-600 forint) elképzelhető, de nem reális, hogy emiatt sokan visszaadnák a kártyáikat.

Ezzel gyakorlatilag lezárul az úgynevezett bankkártyacsata, amely a két legnagyobb kártyatársaság közötti vitát jelenti. A Visa jelenleg a MasterCardnál alacsonyabb bankközi jutalékkal rendelkezik Magyarországon egy korábbi uniós vállalása miatt, és szerintük ezért veszítették el a magyar piacon szerzett részesedésük nagy részét az utóbbi években. Elméletileg ennek a szabályozásnak nincsen köze a Visa és a MasterCard interchange díjai közötti köülönbséghez, de mivel mindkét társaságra vonatkozik, megszűnteti az interchange díjakban tapasztalt különbségeket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kibocsátó bankok az elfogadóktól szedik be az interchange díjakat, amelyeket eredetileg a kártyakibocsátás ösztönzésére, és a kibocsátás költségeinek fedezésére vezettek be. A bankközi jutalékot az elfogadásért cserébe a kereskedőktől beszedett kereskedői jutalék fix elemként kezelik a pénzintézetek. Vagyis a beszedett, majd továbbadott bevétel összességében a bankszektor jövedelme. Egy-egy bank nem csak kibocsátó, vagy elfogadó, hanem gyakran mindkettő egyszerre, így összességében az egymásnak fizetett jutalékok szektorszinten akkor eredményeznek nagyobb bevételt, ha a díj minél magasabb, és azokat az elfogadók áthárítják a kereskedőkre (ami a gyakorlatban így is történik).
Mivel a most javasolt korlátozás alacsonyabb szintekre szorítja az interchange díjakat, az elfogadó bankok az MNB várakozása szerint csökkenteni fogják a kereskedői jutalékokat, így nőhet azon kereskedők száma, amelyek kártyát fogadnak el. Az elfogadói infrastruktúra fejlesztése jelenleg a jegybank egyik fontos célkitűzése, így a szóban forgó javaslat e cél teljesülését segítheti.

-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







