1 °C Budapest

Megduplázza e-autó töltőpontjai számát az ELMÛ

Pénzcentrum
2014. január 28. 15:55

A kezdeti lelkesedést, majd megtorpanást követően új lendületet kaphat az elektromos autók magyarországi elterjedése. Három évvel ezelőtt több márka és több, az infrastruktúra kiépítésében, üzemeltetésében érdekelt cégcsoport is nagy reményeket fűzött a tisztán elektromos árammal hajtott járművekhez és használatukhoz.

A 2013-as év az elektromos autózás tekintetében sokkal hír-, információ- és eseményszegényebb volt, mint az azt megelőzőek. A világ eddig legnagyobb darabszámban értékesített villanyautójának, a Nissan LEAF-nek év közepi hazai bevezetése jelentett ezen a téren előrelépést. Az új modell 8 millió forint alatti árával több cég és magánszemély érdeklődését is felkeltette, de akkora mennyiség még nem talált belőle gazdára, hogy Budapest területén "látható" legyen. A főváros utcáin és a töltőpontoknál a Nissan LEAF-ek mellett megjelentek az amerikai - kifejezetten elektromos autók gyártására specializálódott - Tesla autógyár modelljei is, köztük a luxuskategóriába tartozó Tesla S modellek is. A Budapesti Elektromos Művek székháza előtt, a Váci úton elhelyezkedő töltőpont mellett szinte naponta szemügyre vehetők ezek a futurisztikus autók, de tölthető Toyota Priusok és Opel Amperák is rendszeresen veszik igénybe az ELMÛ egyelőre ingyenes szolgáltatását.

Megduplázza e-autó töltőpontjai számát az ELMÛ

 

A Nissan LEAF-eket a kijelölt márkakereskedésekben is lehet tölteni


Az elektromos autózás szélesebb körű elterjedése előtt gátat szab a "tyúk, vagy a tojás" esete, nevezetesen az, hogy amíg nincs kellő számú felhasználó, addig nem épül ki a töltést szolgáló infrastruktúra, és fordítva, amíg nem kellően sűrű és elérhető töltőpontok hálózata, addig kevés marad a felhasználó.

Az ELMÛ-ÉMÁSZ csoport az anyavállalat RWE stratégiáját Magyarországon is alkalmazva - és mint az E-Mobility Network kiötlője és egyik alapítója - elkötelezett az elektromos autózás minél szélesebb körben és gyorsabb ütemben történő elterjedése iránt, azért a 2013-as évben a meglevő budapesti töltőpontjai mellé - az Európai Unió Green eMotion programjának demonstrációs régiójaként - újabb 10 telepítéséről hozott döntést, amelyek 2014 februárjában üzembe is állnak. Az ELMÛ véleménye szerint ezzel a lépéssel jelentősen könnyebbé, tervezhetőbbé válik az elektromos autók budapesti használata, és a töltő infrastruktúra hiánya nem jelent majd gátat az új technológia terjedésének.

Kimutatásaik szerint a jelenlegi töltőpontjaikat rendszeresen igénybe veszik a forgalomban levő elektromos autók, bár a belső égésű motorral hajtott "többség" szabályokat nem mindig követő rétegének magatartása időnként megnehezíti az oszlopok használatát. Ennek ellenére az elmúlt évben forgalomba helyezett Nissan LEAF-ek, Tesla Model S-ek megsokszorozták az intelligens töltőoszlopok forgalmát, melyek lehetővé teszik a felhasznált energia pontos mérését, nyilvántartását, adott esetben számlázását. Az ELMÛ "smart" töltőberendezései annak az európai rendszernek részei, amelyeknél - a megfelelő regisztrációt követően - a töltés okostelefonos-alkalmazással indítható és állítható meg. Az applikáción keresztül arról is meggyőződhet az elektromos autós, hogy mely töltőoszlop van hozzá a legközelebb, és az éppen foglalt-e.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Megduplázza e-autó töltőpontjai számát az ELMÛ


Az adatokból egyrészt az új modellek megjelenésére, másrészt azoknak a téli körülmények közötti rendszeres használatára - az alacsony hőmérséklet mellett csökkenő akkumulátorkapacitás miatti nagyobb energiaigényre - lehet következtetni.

Az ELMÛ által telepített és üzemeltetett töltőpontok Mennekes-csatlakozón - ennek többeres kábele teszi lehetővé az autóval történő "kommunikációt" - váltóáramot biztosítanak az autósoknak. Az ELMÛ azért választotta ezt a töltési módot, mert műszakilag egyszerűbb és hatékonyabb megoldások révén háromfázisú váltóárammal is biztosítható úgy a gyors (1-2 órás)"tankolás", mint a lassú (6-8 órás) feltöltés. Az elektromos autózás magyarországi jelenlegi és jövőbeni helyzetéről a Miniszterelnök a Magyar Rádió 180 perc című műsorában 2014. január 17-én - a 2011-ben elfogadott magyar energiastratégiára hivatkozva - kilátásba helyezte, hogy a közúti közlekedés "elektromos alapra helyezését" is a nukleáris energiából biztosítják majd. Ennek nyomán szerinte a következő években egyre többet hallani majd arról, hogy a mostani benzin üzemelésű járművek helyett milyen kísérletek történnek a közúti közlekedés "elektromosautó-alapra" helyezésére. Utalt arra, hogy jelentősebb autógyárakkal is zajlanak erről tárgyalások.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 13:28