Sőt! ez a lehetőség 2026-ban már a szülőknek is rendelkezésre áll, csak kérni kell.
Az Európai Parlament megszavazta a mobiltelefonos barangolási díjak eltörlését. Amennyiben az állam- és kormányfők is igent mondanak a tervezetre, jövő decembertől pontosan annyi lesz a percdíj külföldön, mint idehaza. Szakértők az európai versenyképesség javulását várják a döntéstől, ugyanakkor azt sem zárják ki, hogy a roaming-díjak eltörlése kisebb mértékű áremelkedéshez vezet a mobil-távközlési piacon.
A távközlési jogszabálycsomag több eleme is kedvező változást hozhat az előfizetőknek. Jövő december 15-től teljesen eltörölnék a mobiltelefonos barangolási díjakat és a hívások külföldi fogadásáért sem kellene fizetni, illetve ettől az időponttól kezdve nem korlátozhatnák a szolgáltatók az internet-használatot, így az ingyenes telefonálási lehetőségeket kínáló alkalmazásokat sem.
"Ez ebben a fázisban egyelőre egy parlamenti óhaj, illetve annál több, már követelés. A tagországok illetékes miniszteri tanácsában ugyanis már lefolytatták az eltörlésről az előzetes vitát, de a tanácsi oldalon még nem született meg a végleges jóváhagyás. Hatályba tehát akkor fog majd lépni az új szabályozás, ha a tanácsi oldal is végképp szentesíti" - mondta Fóris György, a Bruxinfó elemzője. Jelezte: a várakozások szerint az Európai Tanácsban is jóváhagyják a díjcsökkentést.

Fóris György arra is rámutatott, hogy a roaming-díjak eltörlésének európai gazdasági szempontból is van jelentősége. Az európai versenyképességnél ugyanis számos szempont szóba jön. A leggyakrabban az, hogy az európai energiaárak sokkal magasabbak az amerikainál. De vannak más tételek is, amelyek ugyanígy tevékenységet drágítóak, például a távközlés is. Voltaképpen ez volt az az érv, amiért a roaming-díjakat érintő indítvány átmehetett az illetékes miniszteri tanácson - fűzte hozzá.
"Az európai versenyképesség meglódulását is remélik az uniós vezetők attól, hogy az információáramlás még egyszerűbbé és mindenki számára még könnyebbé válik. Ezen veszíthet szűkebben egy iparág, de nyerhet összességében egy egész európai szintű gazdaság" - hangsúlyozta a Bruxinfó elemzője.
Az interneten megjelent cikkekben sokan már azon spekulálnak, mikor érdemes mondjuk romániai szolgáltatónál szerződést kötni, hogy majd a magyarországi tarifáknál jóval olcsóbban telefonálhassanak. Az ügyeskedésre valószínűleg nem lesz lehetőség - mondta korábban Khell Bogdán, a mobilaréna.hu főszerkesztője.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"Valószínűleg lesznek olyan extra szabályok, amelyek vagy időhöz kötik a korlátlan és ingyenes roaming használatát, például nem lehet egyhuzamban mondjuk egy hónapnál tovább használni ezt a szolgáltatást, vagy pedig egy olyan konstrukciót találnak ki, amelyek egy bizonyos limitet húznak efölé a szolgáltatás fölé. Kimondhatják például, hogy egy bizonyos perc beszélgetés és egy bizonyos adatbájt forgalomig díjmentes a szolgáltatás, afelett viszont már vannak extra költségek" - magyarázta Khell Bogdán.
Szakértők szerint nem kizárt, hogy a roaming-díjak eltörlése kisebb mértékű áremelkedéshez vezet a mobil-távközlési piacon.
Újra vörös kódot hirdetett az Apple: ha iPhone-od van, szörnyű veszélyben vagy most a hackerek miatt
Eredetileg azt várták a felhasználók, hogy az iOS 18-at használók számára is elérhetővé válik egy biztonsági frissítés.








