A bíróság kimondta, hogy a légitársaság kézipoggyász‑szabályzata teljes mértékben megfelel az uniós jognak.
Már idén megszülethet a végleges törvény az Európai Unióban forgalomba kerülő mobilkészülékek töltéséhez használ eszközök egységesítéséről, ami többek között azzal járhat, hogy az Apple már 2023-ban kénytelen lesz olyan iPhone mobilokat forgalmazni, amiken USB-C csatlakozó található (a Lightning port helyett).
Az Európai Bizottság még 2021 őszén jelentette be, hogy előterjesztik azt az új jogszabályt, ami megszabná a telefongyártók számára, hogy egységesen USB-C töltőporttal lássák el az EU-ban forgalomba kerülő telefonokat.
A Reuters információ szerint a törvényjavaslatról már májusban szavazhat az illetékes parlamenti bizottság, és ezt követően kezdődhet meg a tagállami konzultáció, ami a várakozások szerint még az év vége előtt lezárulhat. Ha ez tényleg megtörténik, a jogszabályt akár már 2022 végén, vagy 2023 elején elfogadhatják, sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy nem a ratifikálásától számított két éven belül lép hatályba az új szabály, hanem annál jóval korábban, akár már a jövő év közepén.
Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a hagyományosan ősszel leleplezett iPhone modellek (esetünkben az iPhone 15 széria) csak akkor kerülhetnének forgalomba az EU-n belül, ha nem az Apple saját, egyedi csatlakozójával, hanem USB-C porttal kerülnek forgalomba. Az Európai Parlament még 2020-ban, fölényes többséggel, 582 igen és 40 nem szavazattal döntött úgy, hogy előírják az elektronikus eszközök gyártói számára az egységes töltőkábelek használatát. Az EP ekkor ugyan még nem szabta meg, hogy a gyártóknak az USB-C szabványt kell használni, de a jogszabályban már ez a technológia szerepel, ráadásul a rendelet nemcsak a telefonokra vonatkozik, de tabletekre, kamerákra, fülhallgatókra, hangszórókra és játékkonzolokra is.
Az új jogszabály alapvetően az elektronikus hulladékok visszaszorítását szolgálja, az Európai Bizottság abban bízik, hogy az egységesített töltési megoldással visszaszorul az extra kiegészítők vásárlása, és évi több ezer tonna elektronikus szemét keletkezése előzhető meg.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







