Több mint 30 bemutatóbarlang működik, a legtöbb a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén.
A tavalyi inflációbál kisebb, 15 százalékos áremelést hajt végre a Magyar Telekom a 2022-ben bevezetett inflációkövető díjkorrekció nevében.
A Magyar Telekom bejelentése szerint 2024. március 1-jei hatállyal 15 százalékos éves inflációkövető díjkorrekciót fog végrehajtani az ügyfélszerződések tekintetében – derült ki a BÉT-en publikált közleményből.
Múlthét végén tette közzé a KSH, hogy a 2023. évi átlagos fogyasztói árváltozás 17,6 százalékot ért el, így nem meglepő, hogy a Telekom kisebb, 15 százalékos áremelést jelentett be. A közlemény értelmében a cég március 1-től korrigálja az Általános Szerződési Feltételekben és az előfizetői szerződésekben szereplő szolgáltatások és díjcsomagok havidíját, azonban a forgalmi típusú díjak változatlanok fognak maradni.
A módosított havi díjakat tartalmazó számlát az üzleti vezetékes szolgáltatással rendelkező ügyfelek márciusban, a lakossági és üzleti mobil előfizetők áprilisban fogják megkapni.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







