Véget ért a hetek óta tartó vita a Google tulajdonában lévő YouTube és a Walt Disney között.
Az okostelefonok a modern ember mindennapi életének szinte elengedhetetlen részei, Magyarországon 2025-ben már több mint 7,5 millió aktív felhasználóval. A folyamatos technológiai fejlődés, az eszközök gyors erkölcsi avulása és az új készülékek magas ára miatt egyre többen fordulnak a használt, felújított telefonok felé. A Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös kutatása 1988 fő válaszai alapján vizsgálta, hogyan vélekednek erről a trendről a magyar fogyasztók. Bár a válaszadók többsége (69,1%) elutasítja a felújított készülékek vásárlását, minden hatodik megkérdezett már vásárolt ilyen eszközt, további 11,7% pedig tervezi. Az első vásárlás pozitív tapasztalata gyakran megnyitja az utat az ismételt beszerzések felé. A legnagyobb bizalmi akadályokat az akkumulátor állapota, a rejtett hibák és a személyes kipróbálás hiánya jelentik. A vásárlók többsége garanciát és megbízható kereskedőt vár el, a környezettudatosság viszont még mindig csak másodlagos szempont. A használtpiac térnyerése ugyanakkor megállíthatatlannak tűnik – a kérdés már csak az, mikor tör be igazán a hazai tömegek körébe is.
2025-ben globálisan kb. 7,2 milliárd okostelefon van forgalomban. A Föld lakosságának nagy része (kb. 4,7 milliárd fő) rendelkezik legalább egy okostelefonnal. A Statista adatai szerint Magyarországon 2025-ben 7,59 millió aktív okostelefon felhasználó van. A piac ugyanakkor telítődni látszik, a 2021-es 7,17 milliós felhasználói bázis négy év alatt már „csupán” 420 ezer fővel emelkedett. A KSH 2023-as adatai szerint a magyar internetfelhasználók aránya a 16-74 éves lakosság körében 91%-os volt. Friss források szerint 2025. januárjára az internetes penetráció hazánkban már elérte a 94,1%-ot.
Az NMHH 2024-es adatai szerint 2023-ban a legalább hetente mobilinternetet használók aránya a baby boomer generáció körében 72%, az X generáció körében 83%, az Y generáció körében 89%, míg a Z generáció körében 87% volt. A 16 éves és idősebb internethasználók szinte mindegyike (96%) használ okostelefont. Az okostelefon egy olyan eszközzé vált, ami – kevés kivételtől eltekintve – mindenki zsebében ott lapul. Fogyasztói társadalmunkban ugyanakkor a fizikai kopás mellett számolnunk kell az erkölcsi avulással is, a termékéletgörbe lerövidül. Különösen igaz ez az IT eszközök esetén.
Az okostelefonok gyakori cseréje – már csak elterjedtségükből adódóan is – környezetvédelmi szempontból kifejezetten aggályos. Az új technológiák (pl. mesterséges intelligencia, fejlettebb kamerák, kijelzők) megjelenése, a növekvő infláció, az alkatrészárak emelkedése, az ellátási láncok problémái mind-mind felfelé hajtják az okostelefonok árát. Egy új felsőkategóriás modell ára napjainkban egy használt autó árával vetekszik. Ebből adódóan nem meglepő annak a globálisan is új trendnek a terjedése, miszerint egyre több fogyasztó keresi a használt, felújított okostelefonokat a piacon.
A kereslet pedig kezdi megteremteni az intézményi kínálatot is. A fogyasztók már nem csak kétes előéletű és minőségű, magánszemélytől megvásárolható okostelefont választhatnak, hanem több, megbízható és visszakereshető vállalat kínál jó minőségű, átvizsgált, használt, felújított okostelefontokat, garanciával. Hosszútávon a használt, felújított okostelefonok piaca kétségtelenül nagy potenciált hordoz magában. De vajon most, jelenleg mit gondolnak róla a magyar fogyasztók, vásárolnának használt, felújított okostelefont? A Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös kutatásában erre a kérdésre kerestük a választ.
2. Anyag és módszertan
Primer kutatómunkánk során azt kértük a fogyasztóktól, mondják el, miként vélekednek a használt, felújított okostelefonok vásárlásáról, milyen előnyeit, hátrányait, lehetőségeit és veszélyeit látják az ilyen készülékek beszerzésének. Kutatásunk kizárólag a hivatalos kereskedelemből származó használt, felújított okostelefonokra terjedt ki, a magánszemélyektől vásárolt használt készülékekre nem.
Vizsgálatunkat online kérdőív segítségével folytattuk le, mellyel a potenciális kitöltők a Pénzcentrum online felületén találkozhattak. Az online kérdőív mindenki számára nyitott volt, bárki kitölthette azt. A kitöltéshez azonosításra, regisztrációra nem volt szükség. A kérdőív kitöltése név nélküli és önkéntes volt. Kérdőívünket 1988 fő töltötte ki 2025. május 7. és 2025. június 15. között. A válaszadók részletes, demográfiai változók szerinti megoszlását az alábbi táblázat illusztrálja.
Munkánk során nem kívántunk élni a súlyozás lehetőségével, így kutatásunk nem tekinthető reprezentatív felmérésnek. Ugyanakkor a kitöltők jelentős száma önmagáért beszél, mintegy kétezer kitöltő mondta el véleményét a kérdés kapcsán. Kutatásunk erőssége, hogy a kitöltők nagy száma és a minta változatossága okán mindenképpen jelzésértékkel bír a felújított okostelefonok vásárlásának fogyasztói megítéléséről. Meg kell jegyeznünk, hogy kutatásunknak - ahogyan minden kutatásnak - korlátai is vannak. Gyengeségként is tekinthetünk arra, hogy a kérdőív kitöltéséhez bejelentkezésre, azonosításra nem volt szükség. A bejelentkezés elvárása sértette volna az anonimitást, illetve drasztikusan lecsökkentette volna a válaszadási kedvet. Ezt semmiképpen sem szerettük volna.
3. Eredmények
Talán az egyik legfontosabb kérdés: kérdőívünk segítségével vizsgáltuk, hogy a megkérdezett,
vásárolt-e már valaha használt, felújított okostelefont kereskedőtől. Ez egy fontos szűrőkérdés volt kérdőívünk elején, mely további csoportosításra adott lehetőséget. A megkérdezettek
- 16,1%-a nyilatkozott úgy, hogy vásárolt már korábban használt, felújított okostelefont;
- 11,7%-a még nem, de tervezi, hogy vásárolni fog;
- 69,1%-a nem vásárolt még ilyen készüléket és nem is tervezi, hogy vásárolni fog;
- 3,1%-a nyilatkozott úgy, hogy nem volt még soha okostelefonja, kizárólag nyomógombos telefont használ. Ők azok a felhasználók, akik kutatási témánk szempontjából nem bírnak relevanciával, válaszaikat a továbbiakban nem elemezzük.
A szűrőkérdés megválaszolása után a kitöltők válaszuknak megfelelő kérdésekkel találkoztak a továbbiakban. Ezeket az alábbiakban bontjuk ki részletesen.
3.1. Használt, felújított okostelefont korábban már vásárlók (16,1%) véleménye – A „vásárlók” szegmentuma
A ilyen készüléket korábban már vásárlók 58,8%-a eddig egyetlen alkalommal, 41,2%-a viszont több alkalommal is vásárolt már használt, felújított okostelefont. Vagyis az első pozitív tapasztalat segíthet a kezdeti bizonytalanság csökkentésében és megnyithatja az utat az ismételt vásárlások irányába. Kérdőívünkben kértük a megkérdetteket, hogy jelöljék meg, mindent egybevéve milyen tapasztalataik vannak a használt, felújított okostelefon/okostelefonok vásárlása kapcsán. A válaszokat egy 5-fokú skála segítségével adhatták meg a vásárlók szegmentumának tagjai. Az 1-es érték azt jelentette, hogy „nagyon rosszak a tapasztalataim, csalódás az egész”, míg az 5-ös érték azt, hogy „maximálisan elégedett vagyok minden téren”.
Az átlagos érték 4,1 lett (a szórás 1,05), a medián értéke 4, míg a módusz értéke 5.
Erősen jobboldali aszimmetria figyelhető meg, vagyis a korábbi vásárlók kifejezetten jó tapasztalatokról számoltak be korábbi vásárlásai kapcsán. 1-es értéket a megkérdezetteknek csupán a 4,2%-a, míg 2-es értéket 2,6%-a jelölte meg. Az egyes demográfiai ismérvek mentén jelentős különbségek nincsenek az átlag tekintetében; egy kicsivel magasabb a férfiak, a fiatalabb generációk, a szellemi munkát végzők, a magasabb jövedelműek, illetve a fővárosi lakosok körében. A különbségek ezek közül két esetben nem szignifikánsak, a megkérdezett neme, illetve lakóhelye tekintetében.
A vásárlók 58%-a középkategóriás, 7%-a felsőkategóriás, míg 35%-a alsókategóriás okostelefont vásárolt használtan. Ez persze nem jelenti azt a kereskedők számára, hogy nem érdemes a felsőkategóriára specializálódni, hanem azt, hogy a nagyobb tömegeket a közép és alsókategóriás modellekkel tudják elérni. Érdekes annak vizsgálata is, hogy mi motiválta a vásárlókat abban, hogy használt, felújított okostelefont/okostelefonokat vásároljanak. Az említések arányát az összes korábbi vásárók számának tükrében a következő ábra szemlélteti.

A korábbi vásárlók 80,3%-a saját maga számára, személyes használatra, elődleges (fő) készüléknek vásárolt használt, felújított okostelefont. 5,7% szintén saját maga számára, személyes használatra, de másodlagos (tartalék) készüléknek vette. 6% családtagjának, ismerősének, megbízásból, 5,1% ajándékba vásárolta, 2,9% munkahelyi eszközként, munkavégzéshez vásárolt használt, felújított okostelefont. A többség (41,7%) hivatalos felújító cégtől, 23,6% kisebb „sufni GSM” üzletből, 19,4% műszaki kereskedőtől, 6,6% mobiltelefon-szolgáltatótól vásárolta használt telefonját. A fennmaradó 8,5% egyéb beszerzési forrást jelölt meg.
A vásárlók szegmentumának az 52,2%-a számára nagyon fontos, 34,7%-a számára pedig fontos, hogy a megvásárolt használt, felújított okostelefon mellé garanciát is kapjon. 11,6% közömbös a garancia kérdéskörét illetően és csupán 1,6% számára egyáltalán nem fontos a garancia kérdése. Az online vásárlások korában kissé meglepő eredmény, hogy a megkérdezettek 38,2%-a nyilatkozott úgy, hogy számára nagyon fontos, 27,1%-a számára pedig fontos, hogy vásárlás előtt személyesen is láthassa, kipróbálhassa a használt, felújított készüléket. Ez az online értékesítőknek kevésbé jó hír, viszont örömmel fogadhatják a fizikai üzletekkel is rendelkező műszaki kereskedők, szolgáltatók. 18,6% közömbös a kérdésben, 16,1% számára pedig egyáltalán nem fontos, hogy személyesen is láthassa, kipróbálhassa a megvásárolni szándékozott használt, felújított okostelefont.
A korábban már vásárlók 27,6%-a nagyon megbízhatónak, 62,7%-a pedig inkább megbízhatónak tartja a használt, felújított okostelefonokat. A kevésbé jó véleménnyel bírók aránya 7,5%, míg az elégedetlenek arány a kérdést illetően csupán 2,2%.
Érdekes annak vizsgálata is, hogy a korábban már vásárlók mely szempontokat tartották, tartják a leginkább és melyeket a legkevésbé fontosnak egy használt, felújított okostelefon megvásárlása során. Kértük a vásárlók szegmentumának tagjait, hogy az első helyre azt a szempontot sorolják, ami a legfontosabb a számukra, míg a 7. helyre azt, ami a legkevésbé fontos szempont. Tájékoztattuk őket arról, hogy az egyes szempontok kezdeti sorrendje véletlenszerűen generált volt, nem tükrözte a kezdeti sorrend más kitöltők vagy a kutatók véleményét.

Jól látható, hogy a készülék ára és állapota szinte fej-fej mellett az első és második helyen végzett, míg a sokat emlegetett fenntarthatóság csak az utolsó előtti, hatodik helyen.
Vizsgálatunk kitért arra is, hogy a korábbi vásárlóknak mi (volt) a legnagyobb aggálya a használt, felújított okostelefonokkal kapcsolatban. A szegmentum tagjai több válaszlehetőség közül választhattak, de maximálisan csak három lehetőséget jelölhettek meg. Emellett kértük, hogy szorítkozzanak csak a legjellemzőbbek kiválasztására. Amennyiben semmilyen aggálya nem volt a kitöltőnek, a „semmilyen aggályom sincs” opció megjelölését kértük tőle. Tehát nem volt muszáj minden áron valami mondvacsinált okot találnia a kitöltőnek. Tájékoztattuk itt is a szegmentum tagjait, hogy az egyes aggályok megjelenési sorrendje véletlenszerűen generált volt, illetve nem tükrözte a megjelenési sorrend más kitöltők vagy a kutatók fontossági sorrendjét. Az egyes aggályok említésének arányát az összes korábbi vásárók számának tükrében a következő ábra szemlélteti.

Látható, hogy a szegmentum tagjai közül a legtöbben a használt, felújított okostelefon akkumulátorának állapotától, illetve a rejtett hibáktól tartanak. A fogyasztói bizonytalanság csökkentése a használt, felújított okostelefont forgalmazók számára kiemeleten fontos. Kiemelten fontos annak vizsgálata, hogy korábbi vásárlók, minden szempontot (pl. ár, garancia, kockázatok) figyelembe véve, ha választhatnának, hogy inkább magánszemélytől vásárolnának használt vagy kereskedőtől használt, felújított okostelefont, akkor mit választanának. A korábbi vásárlók 87,4%-a kereskedőtől, 12,6%-a pedig magánszemélytől vásárolna használt készüléket.
3.2. Használt, felújított okostelefont még nem vásárlók, de vásárlását tervezők (11,7%) véleménye – A tervezők szegmentuma
Esetükben érdekes lehet a vásárlási szándék valódiságának feltérképezése. A tervezők 29%-a vélekedik úgy saját magáról, hogy folyton csak gondolkozik a vásárláson, de igazából kevés reális esélyét lát arra, hogy valaha is vegyen ilyen készüléket. Itt a valós vásárlási szándék nagyon úgy tűnik, hogy hiányzik. A tervezők 79%-a nyilatkozott úgy, hogy vásárlási szándékai komolyak, csak idő kérdése, hogy vásároljon használt, felújított okostelefont. A korábbi vásárlókkal ellentétben a tervezők magasabb arányban (45,3%) jelölték meg azt, hogy felsőkategóriás készüléket vásárolnának. A középkategória 50%-ban, az alsókategóriás modell pedig 4,7%-ban jelent meg a válaszokban.
A tervezők esetén is érdekes annak vizsgálata, hogy motiválja őket abban, hogy használt, felújított okostelefont/okostelefonokat megvásárlásában gondolkozzanak. Az említések arányát az összes tervezők számának tükrében a következő ábra szemlélteti.

Az egyes okok százalékos értéke és sorrendje is nagyon hasonló a vásárlók és a vásárlást tervezők szegmentumában is; csak apróbb különbségek figyelhetők meg. A tervezők esetén a „környezetvédelem, fenntarthatóság”, mint vásárlást előmozdító tényező magasabb arányban jelenik meg. Esetükben ez 24,5%, míg a korábban már vásárlók esetén ez az arány 17,2% volt. Az „új készülékek túl gyorsan, túl sokat veszítenek az értékükből”, illetve az „egy megkímélt, használt készülék ugyanolyan jó, mint egy vadiúj készülék” indokok 7,3%-ponttal, illetve 9%-ponttal kaptak magasabb értéket a tervezők esetén.
A vásárlás tervezők 81%-a saját maga számára, személyes használatra, elődleges (fő) készüléknek vásárolna használt, felújított okostelefont. 8,6% szintén saját maga számára, személyes használatra, de másodlagos (tartalék) készüléknek venné. 6% családtagjának, ismerősének, megbízásból, 1,3% ajándékba vásárolná, 3% munkahelyi eszközként, munkavégzéshez szeretne használt, felújított okostelefont vásárolni. Az egyetlen lényegi különbség a vásárlók szegmentumához képeset az, hogy a tervezők kisebb arányban vásárolnának ajándékozás céljából használt, felújított készüléket.
A tervezők többsége (65,1%) hivatalos felújító cégtől, 1,3% kisebb „sufni GSM” üzletből, 5,2% műszaki kereskedőtől, 21,8% mobiltelefon-szolgáltatótól vásárolna használt, felújított okostelefont. A fennmaradó 6,6% egyéb beszerzési forrást jelölt meg. A számok alapján a vásárlást tervezők egyáltalán nem bíznak a kisebb „sufni GSM” üzletekben, viszont a mobilszolgáltatók számára a bizonytalanok potenciális vásárlók lehetnek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A tervezők 66,1%-a számára nagyon fontos, 30,9%-a számára pedig fontos, hogy a megvásárolni szándékolt használt, felújított okostelefon mellé garanciát is kapjon. 2,6% közömbös a garancia kérdéskörét illetően, és csupán 0,4% számára egyáltalán nem fontos a garancia kérdése. Megállapítható, hogy a vásárlást tervezők számára a garancia kérdése még fontosabb, mint a vásárlók szegmentumának tagjai számára. A vásárlást tervezők 39,7%-a nyilatkozott úgy, hogy számára nagyon fontos, 36,6%-a számára pedig fontos, hogy vásárlás előtt személyesen is láthassa, kipróbálhassa a használt, felújított készüléket. 14,7% közömbös a kérdésben, 9,1% számára pedig egyáltalán nem fontos, hogy személyesen is láthassa, kipróbálhassa a megvásárolni szándékozott használt, felújított okostelefonját. A tervezők számára a fontosabb az előzetes megtekintés, kipróbálás lehetősége, mint a vásárlók szegmentum tagjainak számára.
A vásárlást tervezők 16,5%-a nagyon megbízhatónak, 79,7%-a pedig inkább megbízhatónak tartja a használt, felújított okostelefonokat. A kevésbé jó véleménnyel bírók aránya 3,9%. Arányeltolódások megfigyelhetők a tervezők szegmentumában az előző csoporthoz képest, de a lényegen ez igazából nem változtat; az attitűdök alapvetően pozitívak.
Jelen esetben is érdekes annak vizsgálata, hogy a tervezők mely szempontokat tartják a leginkább és melyeket a legkevésbé fontosnak egy használt, felújított okostelefon megvásárlása során. Kértük a tervezők szegmentumának tagjait, hogy az első helyre azt a szempontot sorolják, ami a legfontosabb a számukra, míg a 7. helyre azt, ami a legkevésbé fontos szempont. Tájékoztattuk őket arról is, hogy az egyes szempontok kezdeti sorrendje véletlenszerűen generált volt, nem tükrözte a kezdeti sorrend más kitöltők vagy a kutatók véleményét.

Megállapítható, hogy a vásárlást tervezők és a korábban vásárlók szempontjai között csak minimális különbség található. A készülék ára és állapota szinte fej-fej mellett az első és második helyen végzett esetükben is, míg a sokat emlegetett fenntarthatóság itt csak az utolsó, azaz a hetedik helyen. Ez rosszabb helyezés, mint a vásárlók szegmentumában.
Vizsgálatunk kitért arra is, hogy a vásárlást tervezőknek mi a legnagyobb aggálya a használt, felújított okostelefonokkal kapcsolatban. Ők is több válaszlehetőség közül választhattak, de maximálisan csak három lehetőséget jelölhettek meg. Emellett kértük, hogy szorítkozzanak csak a legjellemzőbbek kiválasztására. Amennyiben semmilyen aggálya nem volt a kitöltőnek, a „semmilyen aggályom sincs” opció kiválasztását kértük tőle. Tájékoztattuk itt is a csoport tagjait, hogy az egyes aggályok megjelenési sorrendje véletlenszerűen generált volt, illetve nem tükrözte a megjelenési sorrend más kitöltők vagy a kutatók fontossági sorrendjét. Az egyes aggályok említésének arányát az összes vásárlást tervezők számának tükrében a következő ábra szemlélteti.

Az ábra itt is nagyon hasonló az előző szegmentuméhoz, viszont a vásárlást tervezők méginkább tartanak az akkumulátor állapotától, a rejtett hibáktól, illetve esetükben az esztétikum, a korábbi használat nyomai is hangsúlyosabban megjelennek.
Minden szempontot (pl. ár, garancia, kockázatok) figyelembe véve, ha a tervezők szemgentumának tagjai választhatnának, hogy inkább magánszemélytől vásárolnának használt vagy kereskedőtől használt, felújított okostelefont, akkor elsöprő többségük (92,6%) a kereskedőt választaná. Ez az arány magasabb, mint a korábban már vásárlók szegmensében mért érték, ami jó hír az intézményi eladóknak.
3.3. Használt, felújított okostelefonok vásárlását elutasítók (69,1%) véleménye – Az elutasítók szegmnentuma
Talán az egyik legfontosabb kérdés, hogy mely demográfiai csoportok utasítják el magasabb arányban a használt, felújított okostelefonok vásárlását. Az elutasítók szegmensében magasabb a nők aránya, mint a férfiaké (73,6% vs. 66,3%). Az életkor emelkedésével stabilan és magabiztosan nő az elutasítás arányszáma. A 18-29 éves korosztály 57%-os elutasítási arányszáma a 60-69 éves korosztályhoz érve már 76,3%-ra emelkedik.
A rokkantnyugdíjas, öregségi nyugdíjas státuszú megkérdezettek 75,7%-a elutasító az ilyen készülékek megvásárlását illetően. Érdekességként említhető meg, hogy a városi lakosok, illetve vármegyeszékhelyeken élők magasabb elutasítási arányszámot mutattak fel (71,5%, illetve 69,1%), mint a fővárosban és falvakban, községekben élők (65,9%, illetve 67,3%). Az adatok alapján megállapítható, hogy a demográfiai ismérvek közül az elfogadást avagy elutasítást leginkább egyértelmű módon a megkérdezettek életkora befolyásolja.
A vásárlást elutasítóknak csupán az 1,2%-a gondolja úgy, hogy a használt, felújított okostelefonok nagyon megbízhatóak, 20,6%-a pedig inkább megbízhatónak tartja azokat. Többségük szerint azonban vannak gondok az ilyen készülékekkel, 58,3% szerint inkább nem megbízhatóak, 20% szerint pedig egyáltalán nem megbízhatóak a használt, felújított okostelefonok. A szegmens esetében komoly bizalmi problémákat láthatunk a használt, felújított okostelefonok irányába, ami nem túl jó hír az intézményi eladók vagy a környezetvédelem rajongói számára.
Vizsgálatunk kitért arra is, hogy az elutasítóknak mi a legnagyobb aggálya a használt, felújított okostelefonokkal kapcsolatban, miért nem vásároltak még soha ilyen készüléket. A szegmentum tagjai itt is több válaszlehetőség közül választhattak, de maximálisan csak három lehetőséget jelölhettek meg. Emellett kértük, hogy szorítkozzanak csak a legjellemzőbbek kiválasztására. Tájékoztattuk itt is a megkérdezetteket, hogy az egyes aggályok megjelenési sorrendje véletlenszerűen generált volt, illetve nem tükrözte a megjelenési sorrend más kitöltők vagy a kutatók fontossági sorrendjét. Az egyes aggályok említésének arányát az összes elutasítók számának tükrében a következő ábra szemlélteti.

A korábbi csoportokkal ellentétben itt nem csupán az akkumulátor állapotától vagy a rejtett hibáktól félnek az elutasító szegmens tagjai (bár ezek is megjelennek 26,9% és 21,8%-os aránnyal), hanem sokkal inkább egy általános bizalmatlanságot láthatunk a használt, felújított okostelefonokkal szemben. Erre utal a „jobban bízom az új készülékekben” válaszlehetőség 50,4%-os és a „túl kockázatosnak látom az ilyen készükékek vásárlását” 33,3%-os aránya.
A nagy kérdés az, vajon meg lehet-e valamilyen módon változtatni az elutasítók negatív attitűdjét, hogy potenciális vásárlóként jelenjenek meg a használt, felújított okostelefonok piacán. Az elutasítók 51,3%-a megfontolná ilyen készülékek vásárlását, ha hivatalos garanciát kapna, 20,6% akkor, ha lehetősége lenne személyes kipróbálásra. Úgy látszik, hogy leginkább a hivatalos, gyártói garancia az, ami potenciális vásárlókká transzformálhatja a szegmentum tagjait. 12,1% nyilatkozott úgy, hogy számára elfogadható lenne az is, ha ismerőse vagy barátja személyesen ajánlaná neki a lehetőséget.
Csak minimálisan segítene a negatív előítéleteik megváltoztatásán, ha részletes tájékoztatást kapnának a szegmentum tagjai a környezetvédelmi hatásokról vagy jelentősen olcsóbban tudnák megvásárolni az ilyen készülékeket. Különösebben az sem segítene, ha a csoport tagjai részletes állapotjelentés kapnának az adott készülékről. 4,1% számára egyáltalán nincs olyan indok, ami ilyen készülék vásárlása irányába terelné; egyszerűen nem venne használt, felújított okostelefont.
Jogos kérdés, hogy létezik-e olyan árelőny az elutasítók számára, amelynél elgondolkoznának, hogy használt, felújított okostelefont vásároljanak új készülék helyett. Az elutasítók 50%-a nyilatkozott úgy, hogy nincs ilyen árelőny, ez nem ár kérdése számukra, egész egyszerűen nem vásárolna használt, felújított okostelefont. 30%-os árelőnyig szinte senkit (2,6%-ot) nem lehet a szegmens tagjai közül elgondolkodtatni ilyen készülék beszerzésén. A 30-40%-os árelőny a 6,4%-át, 41-50%-os a 12,9%-át, 51-60%-os árelőny a 11,2%-át mozgatná meg az elutasítók szegmentumának. Ezzel a szegmens 83%-át le is fedtük. A fennmaradó 17% még ennél is nagyobb engedményt várna el annak érdekében, hogy használt, felújított készülék mellett döntsön. A szegmens 6,7%-a egyenesen a 81-90%-os árelőnyt tartaná elfogadhatónak. Ez gazdaságilag egy vállalat számára nyilván már nem lenne kifizetődő.
4. Következtetések
A kutatás eredményei alapján megállapítható, hogy a használt, felújított okostelefonok piaca Magyarországon jelentős, de erősen szegmentált fogyasztói megítélés mellett fejlődik. A válaszadók három jól elkülöníthető csoportba sorolhatók: a már vásárlók, a vásárlást tervezők és az elutasítók. Mindhárom csoport sajátos attitűdökkel, motivációkkal és aggályokkal rendelkezik, amelyek meghatározzák ezen készülékekkel kapcsolatos piaci lehetőségeket és kihívásokat. Az elfogadást vagy elutasítást több demográfiai tényező befolyásolja, de ezek közül leginkább az életkor tűnik ki. A fiatalabb generáció tagjai nyitottabbak a használt, felújított okostelefonok megvásárlása iránt.
A már vásárlók szegmense alapvetően pozitív tapasztalatokról számolt be. Többségük elégedett a vásárlással, szívesen választana ismét használt, felújított készüléket, elsősorban hivatalos kereskedőtől. A legfontosabb vásárlási szempontok között az ár és a készülék állapota szerepel, míg a fenntarthatóság csak marginális tényező. A legnagyobb aggályokat az akkumulátor állapota és a rejtett hibák jelentik, de a garancia megléte jelentősen csökkenti a bizonytalanságot. A vásárlók körében a garancia és a személyes kipróbálás lehetősége kiemelt fontosságú, ami iránymutatást ad a kereskedők számára a szolgáltatások fejlesztéséhez.
A vásárlást tervezők csoportjának nagy része szintén nyitott a felújított okostelefonok iránt, számukra azonban még fontosabb a garancia és az előzetes személyes megtekintés lehetősége. Motivációik hasonlóak a már vásárlókéhoz, de körükben a fenntarthatóság, illetve az új készülékek gyors értékvesztése valamivel hangsúlyosabb tényező. A tervezők is elsősorban hivatalos kereskedőtől vásárolnának. Ők a felsőkategóriás készülékek iránt is nagyobb az érdeklődést mutatnak. A bizonytalanságot itt is főként az akkumulátor állapota, a rejtett hibák és az esztétikai problémák okozzák, de a megfelelő garanciális feltételek biztosítása és a személyes kipróbálás lehetősége jelentős mértékben növelheti a vásárlási hajlandóságot.
Az elutasítók szegmense alapvetően bizalmatlan a felújított okostelefonokkal szemben. Esetükben a legfőbb akadályt az új készülékekbe vetett nagyobb bizalom, valamint a felújított készülékekkel kapcsolatos kockázatérzet jelenti. Az árérzékenység ebben a csoportban alacsony. A válaszadók fele semmilyen árelőnyért sem választana használt, felújított készüléket, a többiek pedig jelentős árengedményt várnának el. Ugyanakkor az is látszik, hogy a garancia és a személyes kipróbálás lehetősége még ebben a szegmensben is képes lenne némileg csökkenteni a bizalmatlanságot.
Összességében a kutatás azt mutatja, hogy a használt, felújított okostelefonok piaca hazánkban jelentős növekedési potenciállal rendelkezik, különösen a hivatalos, komolyan vehető garanciát és személyes kipróbálást biztosító kereskedők számára. A fogyasztói bizalom erősítése, a garancia és a transzparens tájékoztatás, valamint a készülékek állapotának részletes dokumentálása kulcsfontosságú lehet a piac bővülése szempontjából.
A fenntarthatósági szempontok jelenleg inkább másodlagosak a vásárlási döntésekben, de a környezettudatos fogyasztói attitűdök erősödése a jövőben növelheti ezek jelentőségét. Semmiképpen sem írnánk le ezt a tényezőt sem a jövőben. A piac további fejlődéséhez elengedhetetlen a fogyasztói bizalom növelése és a kockázatérzet csökkentése, amelyben a garancia, a személyes kipróbálás és a hiteles kereskedői háttér játszhatja a legnagyobb szerepet.
*Szerző: Dr. habil. Szűcs Róbert Sándor (egyetemi docens, Debreceni Egyetem)
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








