A Netflix visszalépett a Warner Bros. Discovery felvásárlására tett ajánlatától, így megnyílt az út két másik médiakonszern előtt a felvásárláshoz.
A Spotify további áremeléseket tervez, miközben új funkciókkal bővíti szolgáltatásait és egymilliárd felhasználó elérését tűzte ki célul - írja a Financial Times cikke alapján a VG. A zenei streamingszolgáltató az elmúlt két évben kezdett áremelésekbe, ami 2024-ben már meghozta az első éves nyereséget.
Alex Norström, a Spotify társelnöke és kereskedelmi igazgatója a Financial Timesnak nyilatkozva kijelentette, hogy az áremelések immár a vállalat normál üzletmenetének részét képezik, miután évekig változatlanul tartották díjaikat. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a magasabb előfizetési díjakat új szolgáltatások és funkciók bevezetésével kívánják ellensúlyozni.
A streamingszolgáltató két évvel ezelőtt kezdte meg az áremeléseket, amit a befektetők pozitívan fogadtak, hiszen a hosszú ideig tartó felhasználószám-növekedés után a nyereségességre való összpontosítást sürgették. A magasabb árak és a költségcsökkentési intézkedések eredményeként a vállalat 2024-ben először könyvelhetett el éves nyereséget.
A cég nemrég bejelentette, hogy szeptembertől bizonyos piacokon ismét emelkednek a prémium-előfizetések havi díjai, aminek hatására részvényeik közel 10 százalékkal erősödtek. Norström szerint az áremelések ellenére is folyamatosan nő az előfizetők száma, és a Spotify piaci részesedése is bővül.
A világ népességének valamivel több mint 3 százaléka fizet nekünk rendszeresen. Úgy gondolom, még rengeteg lehetőség van az előfizetői szám növelésére
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– jegyezte meg a kereskedelmi igazgató. A vállalat legutóbbi jelentése szerint előfizetőinek száma éves szinten 12 százalékkal, 276 millióra emelkedett, míg a havi aktív felhasználók száma 11 százalékkal, 696 millióra nőtt, felülmúlva az elemzői várakozásokat. Ennek ellenére a második negyedévben a cég még veszteséget könyvelt el.
Norström optimista előrejelzése szerint a streamingszolgáltató a jövőben akár egymilliárd felhasználót is elérhet. "Több mint negyedmilliárd előfizetőnk van havonta, és egyre többet használják a szolgáltatásunkat" – mondta. A Spotify a napokban közölte, hogy felhasználói eddig közel 9 milliárd lejátszási listát hoztak létre, és egy új funkciót is bevezettek, amely lehetővé teszi a dalok közötti átmenet személyre szabását. A vállalat célja, hogy ösztönözze a felhasználókat saját listák készítésére és aktívabb részvételre, ezzel ellensúlyozva a mesterséges intelligencia által generált tartalmak terjedését.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







