A Brit Automobilszövetség márciusi statisztikái alapján nem életük legszebb hónapját tudhatják maguk mögött a magyar autósok, a dízel ára ugyanis szekvenciálisan (februárról márciusra) csaknem 7%-kal emelkedett hazánkban, mellyel a vizsgált országok közül drágulás tekintetében megelőzhetetlennek bizonyultunk. Lássuk, mit mutatnak a számok!
Az árak alakulását követőknek minden bizonnyal nem meglepő, hogy továbbra is Hollandiában tankolhatunk benzint legdrágábban, míg a dízel változatlanul Norvégiában a legdrágább.

A britek havi két mintavétel alapján, spot árfolyammal számítják ki a penny-ben publikált értékeket, melyeket 383-as forint/font árfolyamon váltottunk át.
Az árváltozások dinamikáját szemlélve érdemes kiemelni, hogy míg egy hónapja csak a lengyeleknél csökkent jelentősebb mértékben a dízel ára, mint hazánkban, addig a márciusi 6% feletti áremelkdésünkkel senki nem tudott lépést tartani. (Figyelemre méltó, hogy a brit adatok szerint a vizsgált országok közül csak 4-ben drágább a dízel, mint Magyarországon.)

A benzinár tekintetében továbbra is a középmezőnyben "kullogunk", az ár pedig egy hónapos távlatban nem mutat lényegi változást.
Árcsökkenés tekintetében mindkét mezőnyben Svájc nyert, de a dízel esetében a spanyolok sem maradtak le.

Természetesen továbbra is az USA-ban a legolcsóbb az üzemanyag, az ólmozatlan benzin litere csaknem háromszorosába kerül Hollandiában, mint a tengerentúlon.
FRISS HÍREK
Több friss hír
Erről ne maradj le!
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Utazás legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. március 16. 05:38

Pénzcentrum | 2026. március 16. 05:32

Agrárszektor | 2026. március 16. 06:01




