13 °C Budapest
Budapest, Magyarország - 2019. május 06.: Budapest utcái egy tavaszi esős napon. Budapest Magyarország fővárosa.

Sötét felhők és hirtelen lehűlés csap le ma: már délelőtt megérkezhet az eső és a szélroham

2026. március 16. 07:16

Északnyugat felől fokozatosan beborul az ég, a Dunántúlon és a középső országrészben már a délelőtt folyamán megvastagszik a felhőzet, és helyenként gyenge eső, zápor is kialakulhat. A Tiszántúlon még kitart a naposabb idő, de estére ott is befelhősödik. Az északnyugatira forduló szél többfelé élénk, az Észak‑Dunántúlon időnként erős lökésekkel érkezik. A nappali csúcsértékek 15–18 fok között alakulnak, nyugaton ennél hűvösebb lehet, késő estére pedig 3–9 fokig hűl a levegő.

Északnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd a Dunántúlon és a középső tájakon alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet. A Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél napközben egyre több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz, ott a maximum már délelőtt beállhat. Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók - Hungaromet

A Tiszántúlon is megvastagszik a felhőzet, amely az éjszaka második felében az Észak-Dunántúlon csökkenésnek indul. Elsősorban a középső és délnyugati tájakon várható helyenként - többnyire kisebb - eső, zápor. A keleti, délkeleti tájakat leszámítva többfelé kísérhetik élénk lökések az északnyugati, északi szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között várható, de a szélvédett fagyzugokban 0 fok alá is hűlhet a levegő.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?