Gondok ellen, terepjáró

Pénzcentrum
2006. május 22. 13:00

Négy új Opel-modell, köztük egy új terepjáró, kifejlesztését tervezi a General Motors. Teszi mindezt annak ellenére a cég, hogy pénzügyi problémákkal küszködik és néhány héttel ezelőtt a Hummer H1-es gyártását is leállították.



Az Automobilwoche című lapban, a fejlesztésekkel kapcsolatban, a GM-Európa alelnöke, Bob Lutz elmondta: egyebek mellett egy terepjáróban gondolkodnak, ami a kisebb lenne az Opel Antara szabadidő autónál. Ebből a kisebb terepjáróból évi 200 ezer darabot gyártanának, Thaiföldön, Mexikóban, vagy Indiában.

Érdekesség, hogy a GM annak ellenére kíván a terepjárók szegmensében erősíteni, hogy az elmúlt időszakban éppen az ilyen típusú modellek értékesítése kapcsán merült fel a legtöbb kérdőjel. Az elszabadult üzemanyagárak miatt egyre kevesebb vásárló szimpatizál a meglehetősen magas fogyasztású terepjárókkal és SUV-okkal. Ennek következtében a GM például bejelentette, hogy a környezetvédők által csak országúti dinoszaurusznak aposztrofált Hummer H1-es gyártását beszüneteti.

Az új terepjáró mellett az Opel szeretne a kompakt és a kisautó-kategóriában is új típussal piacra lépni. Az új fejlesztésekről a jövő év elején várható döntés során pedig jóváhagyásra kerülhet egy új csúcsmodell is.
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 19:29