A környezetbarát és a kisebb fogyasztású gépkocsik iránti megnövekedett kereslet egyre nagyobb terheket ró az autógyártókra, akik újabb és újabb hibrid modellek kifejlesztésével próbálnak lépést tartani a fogyasztók és a versenytársak által diktált tempóval.
A nyomás olyannyira nagy, hogy a legnagyobb amerikai autógyártó, a General Motors sem hagyhatta ki az alternatív üzemanyagok adta lehetőséget. A legújabb fejlesztésről a múlt héten megrendezett detroiti autókiállításon hullt le a lepel.
A legnagyobb vetélytárs, a Toyota hibrid modelljeivel szemben a Volt technológia annyiban tud újat nyújtani, hogy egy külső energiaforrásról is tölthető akkumulátorral rendelkezik, amely önállóan 40 mérföld vagy 64,5 kilométer megtételére alkalmas.
A GM egyelőre még nem nyilatkozott arról, hogy a Volt technológia tömeggyártására mikor kezdődhet meg. A forgalomba helyezés legnagyobb akadálya a GM kutatási vezető szerint az, hogy mindeddig nem sikerült olyan lítium-ionos akkumulátort kifejleszteni, aminek élettartama elérné a 10 évet, és megfelelne a fogyasztók által megszokott megbízhatósági szintnek.
A tavalyi évben összesen 254,4 ezer hibrid gépjárművet értékesítettek az Egyesült Államokban, ez azonban csupán 1,6 százaléka a teljes értékesített mennyiségnek, amely eléri a 16,6 millió darabot. Ez az arány még nem indokolná az autógyártók hatalmas beruházásait, ám ha azt vesszük figyelembe, hogy a hibrid autók értékesítése csak a tavalyi évben több mint 22 százalékkal nőtt, a sietség érthetővé válik.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szakértők véleménye megoszlik a GM legújabb, valószínűleg több milliárd dolláros fejlesztése körül, egyesek a jövő zálogának tartják a "saját dugóval rendelkező" autó életre hívását, míg mások azonban úgy vélik az amerikai óriásvállalat fejlesztése csupán egy lesz a számtalan próbálkozás közül.








