Az töréstesztek módszerének megváltoztatására tett javaslatot az amerikai közlekedésbiztonsággal foglalkozó intézet, mert az általuk készített tanulmány szerint a jelenleg érvényben lévő eljárások kissé elavulttá váltak és már nem felelnek meg a jelen kor követelményeinek.
A revízió mind a frontális, az oldali ütközés és a felboruláskor fennálló sérülésveszély vizsgálatát érintené. A jelenleg érvényben lévő szabályok ugyanis nem veszik figyelembe az új technológiák, mint az oldallégzsákok és a menetstabilizáló rendszerek, hatását.
Az intézet javaslata szerint sor kerülne a kivételes végkimenetelű balesetek előfordulási esélyeinek vizsgálatára is, az adatbázis felépítéséhez a lakosság segítségét is igénybe vennék-
A módszertan felülvizsgálatát és főként az azt követő konkrét intézkedések azonban még várhatóan jó ideig váratnak majd magukra, a procedúra, a kormány prioritási sorrendjétől függően, akár éveket is igénybe vehet.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








