Hétfőn nyílt meg Bábolnán és Győrben az ország első két bioetanol üzemanyagot is kínáló töltőállomása és az idén várhatóan 45-50 ilyen környezetbarát üzemanyagot kínáló kút kezdi majd meg működését szerte az országban - írja a Napi.
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter az alkalom kapcsán elmondta, hogy az állami közbeszerzéseknél már figyelnek arra, hogy az új járművek 20-25%-a már bioetanollal is működtethető legyen. Konkrét adókedvezményekről egyelőre nem esett szó, pedig a svéd példán is látszik, hogy igazán sokat ettől lehetne várni.
Svédországban a bioetanolos járművek tulajdonosai nem fizetnek városi úthasználati és parkolási díjat, a céges autóknak pedig 20%-os adókedvezmény jár. A kedvezmények nyomán az északi országban mára mintegy 13%-os a teljes piacon belül a környezetbarát autók aránya.
A Saab mellett 5-6 vezető autógyártó cég is tervezi, hogy hamarosan környezetbarát üzemanyaggal működő járművekkel lép piacra. A bábolnai és a győri kútnál jelenleg még a skandináv országból behozott bioetanolt árulják, a hazai feldolgozóüzemek termelésbeállásával és szaporodásával párhuzamosan azonban egyre inkább az itthoni üzemanyag dominál majd.
Az E-85 Bábolnán jelenleg literenként 209 forintért kapható.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








