Kezdhetnek aggódni azok, akik valamilyen véletlen csoda vagy tévedés folytán nem bíznak túlságosan a kínai csillagban, mely egyre feljebb emelkedik az autóipar folyamatosan szélesedő egén. A kínai gyártók ugyanis a németeket megelőzve a második legnagyobb alkatrész-beszállítóvá nőtték ki magukat az Egyesült Államokban.
Az előző negyedévben 32 százalékkal bővült az ázsiai alkatrészgyártók termelése, a kínaiak által piacra bocsátott gépjármű alkatrészek értéke pedig elérte a 6 milliárd dollárt. Az óriási növekedés hátterében a hazai autógyárak egyre növekvő szükséglete áll.
Az adatokon végigtekintve nehéz lenne bármilyen mennyiségi kifogással élni, a minőséggel kapcsolatban azonban már sokkal erősebb kételyek merülnek fel mind az európai, mind pedig az amerikai szakértőkben. A néhány hete általunk is bemutatott töréstesztek pedig arról tanúskodnak, hogy a szakértők egyáltalán nem minden alap nélkül hadakoznak a minőségi szempontok előtérbe helyezéséért.
A Brilliance töréstesztjét látva már korántsem olyan egyszerű hinni a számoknak, és könnyedén felmerülhet bennünk a kérdés: vajon a kínai autógyártás esetében is ki kell várnunk-e az átmeneti időszakot, amelyre az ázsiai országnak a textilgyártásnál szüksége volt a minőségi fejlesztések végrehajtására? És ha igen, ki lesz a kísérleti nyúl?
Az azonban biztosnak látszik, hogy a kínai gazdaság is egyre inkább a magasabb hozzáadott értékkel bíró ágazatok felé mozdul, tér pedig biztosan van a fejlődésre, főként akkor ha az alacsony árakhoz egy idő után kiváló minőség is társul.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







