-5 °C Budapest

Jogi bukfenc az új KRESZ-ben?

Pénzcentrum
2007. október 12. 08:15

A napokban beszámoltunk arról, hogy új szabályozás bevezetésével igyekeznek rákényszeríteni a hatóságok a gyorshajtókat a fizetésre, míg ma egyszerűen elkerülhető a bírság. A Magyar Nemzet által megkérdezett jogász szerint ugyanakkor jogilag aggályos a tervezet.

Az ügyvéd szerint a bűnösség addig nem vélelmezhető, amíg nem bizonyított, így büntetni sem lehet. Azt az alapvető jogot pedig nem vehetik el senkitől sem, hogy saját magára, illetve hozzátartozójára nem köteles terhelő vallomást tenni.

A gyakorlatban ma egyszerűen annyit kell mondani, vagy levélben közölni 8 napon belül, hogy nem vagyunk hajlandók megjelölni, ki követte el a szabálysértést.

A kiskapu bezárását sokféleképpen próbálták már megoldani, próbálták már például a büntetést közlekedésbiztonsági bírságként behajtani.

A rendőrség dolgát az sem könnyíti meg feltétlenül, ha nagyjából felismerhető kép készül a szabálytalankodóról, hiszen a vallomás megtagadásának jogával ezúttal is lehet élni. Ha ezt a jogot az új szabályozás csorbítja, az mindenképpen alkotmányossági aggályokat vethet fel.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A parkolásra vonatkozó bírságolási gyakorlat azért tud rendesen működni, mert ott polgári jogi szerződés jön létre a felek között, így azt a jogviszonyt nem a büntetőjog szabályozza.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?