A tehetséges sofőrök közzül legnagyobb eséllyel azok ölthetik magukra a szponzormatricákkal teli overallokat, akik a tőkét is vonzzák. Az esetek többségében családi kasszából finanszírozzák a pilóták pályafutását, mások kapcsolataik révén, megfelelő támogatókon keresztül tudnak a versenyülésekbe huppanni. A többség csillagászati összegeket fizet a versenyzésért, de aki befut annak bőségesen megtérül a befektetés.
A Magyar Nagydíjon látható négyféle betétfutam közül a legkönnyebb dolguk a történelmi autókkal versenyző sofőröknek van. Ők többségükben korosodó, tehetős dollár- vagy eurómilliomosok, így senkinek nem kell pénzért könyörögniük. Nekik a méregdrága, 20-30-40 éves Tyrellek, Lotusok, McLarenek beszerzése és fenntartása, ne adj' Isten összetörése és javítása sem jelent gondot, és tulajdonképpen szórakozni mennek a futamhelyszínekre - írja a Népszabadság.
A Porsche Szuperkupa mezőnyével már más a helyzet. Itt gyakran tűnnek fel fiatalok, de a 30-40 éves versenyzők sem ritkák. A bokszutcai pletykák szerint az idén nekik 280 ezer eurót, azaz 70 millió forintot kell leszurkolniuk egy idényre. A GP2 már a száguldó cirkusz előszobájának számít, így ennek megfelelően az együléseseknél a számla is sokkal borsosabb. A szóbeszéd szerint a szezon alatt a mezőny minden egyes tagja 800 000 eurót, nagyjából 200 millió forintot köteles fizetni a csapatfőnököknek, ám ha az illetőnek győzelmi ambíciói is vannak, és a legjobb kocsiban szeretnének versenyezni, az összeg akár másfélszeresére is duzzadhat.
A csúcsot természetesen az F-1 jelenti. Bár a csapatfőnökök nyíltan nem ismerik el, a kisebb istállók üléseiért éves szinten - havi vagy versenyenkénti átutalással - 8-10 millió eurót, azaz 2-2,5 milliárd (!) forintot kell előteremteni. És ha a fizetés késik, a vezetőség nem tétovázik, eltávolítja a pilótát. A Spykernél is ez történt a német verseny előtt: a holland Albers előbb összerúgta a port a menedzserével, emiatt elapadtak a pénzcsapok, így búcsúzni kényszerült az istállótól. Helyére az Európa GP-n, a Nürburgringen a helyi hős, Winkelhock ült nagyjából kétmillió euróért, a hungaroringi versenytől az évad végéig pedig Yamamot bérelte ki a betontorpedót 22 millió euróért.
A bizonyítás lehetősége tehát méregdrága. Azonban a legügyesebbekre a topistállók is kivethetik a hálójukat, ők pedig már rendesen megfizetik a sztárokká érett tehetségeket. Ez ráadásul nemcsak a szerződésben foglalt összegek biztos beérkezését, hanem szponzori szerződéseket is hoz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A természetesen nem hivatalos források szerint a jelenlegi mezőnyből minden bevételt összeadva Kimi Räikkönen könyvelője (és menedzsere) dörzsölheti a legjobban a tenyerét, ő évente 51 millió dollárt kasszíroz. Ralf Schumacher és Fernando Alonso 25, illetve 22 millió dollárnak örülhet, a mostanság a mezőny végén kullogó Button és Barrichello számláira 18 és 12 millió dollár érkezik. Szeptember végén megkötött, és 2012-ig szóló szerződésének értelmében közel százmillió dollárt kap Hamilton, akit édesapja menedzsel. A német Bild értesülései alapján a jövőre ismét a Renault-nál versenyző Fernando Alonso sem jár rosszul, hiszen a 2008 és 2010-re kötött előszerződés szerint a 26 éves pilóta évi 22 millió eurót kap, harmadát az ING-től. Hasonló összeget ajánlott neki a Toyota, ám oda nem ment, ajánlkozott a Ferrarinál, de ott köszönték, elég nekik Kimi Räikkönen és Felipe Massa.
A mezőny többi része sem jár rosszul, mert Trulli 10 millió, Massa 8 millió, Fisichella 7 millió, Webber 5 millió, Sato 4,5 millió dollárt kapott az idei szezonban.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







