Tényleg életveszélyes a magyar luxusutazók kedvenc országa? A februári káosz mindent megváltoztatott
A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
A megkérdezettek többsége szerint drágán és lassan épülnek az autópályák, de legalább jó a minőségük. Sokan viszont nincsenek tisztában azzal, hogy mekkora a hossza az utóbbi fél évben elkészült sztrádáknak - olvasható a Világgazdaságban.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által, a lakosság körében 1000 fős reprezentatív mintán készített közvéleménykutatás alapján a válaszadók 60 százaléka véli úgy, hogy a piaci áraknál drágábban épülnek autópályáink.
A részt vevők ötöde szerint ennek oka a korrupció, 18 százalék szerint a lopás, 14 százalék szerint pedig a sok alvállalkozó. Mindössze a válaszadók ötöde szerint épülnek az autópályáink piaci áron.
Arra a kérdésre, hogy "Mekkora felelősség terheli a tenderekben részt vevőket a kartellügyben?" a válaszadók 80 százaléka az útépítőket, 65 százaléka a közbeszerzések hiányosságait, 62-62 százaléka pedig a NIF Zrt.-t, illetve a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot nevezte meg.
A felmérésben részt vevők 50 százaléka szerint nemzetközi összehasonlításban is megfelelő minőségűek az autópályák, közel harmaduk azonban gyenge minőségűnek tartja azokat. Építésüket a válaszadók 42 százaléka túl lassúnak minősítette.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Sokan inkább útfejújításokra, karbantartásra költenének inkább. A megkérdezettek mindössze 3 százaléka tudta, hogy az utóbbi öt év során mintegy 500 kilométernyi sztráda épült, de közel ugyanennyien válaszoltak úgy, hogy egyetlen kilométer sem épült.
A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-


