A GM európai leányvállalatai március végére teljesen fizetésképtelenné válhatnak, három gyár bezárhat, és akár 300 ezer állás is veszélybe kerülhet.
Fritz Henderson, a detroiti székhelyű autóipari világvállalat ügyvezető igazgatója szerint a General Motors leányvállalatait rendkívüli méretű likviditási válság fenyegeti a második negyedév elején, ha az európai kormányoktól nem kapnak sürgősségi segélyeket.
A kormányoktól 3,3 milliárd eurós gyorssegélyre számítanak, hogy stabilizálni tudják a GM-családba tartozó Opel és a Vauxhall anyagi helyzetét. Ha ez nem sikerül, a gyárak bezárása olyan lavinát indíthat el, ami akár 300 ezer dolgozó munkahelyének megszűnésével is járhat.

A Genfi Autószalonon nyilatkozó ügyvezető szerint az Opel és a Vauxhall financiális problémáira az jelenthet megoldást, ha elérhetővé teszik őket új befektetők számára. Ugyanakkor a dolgozóktól azt kérte, együtt vállaljanak áldozatot a cég jövője, és munkahelyük megtartása érdekében.
Ebben a cég vezetői is élen járnak: Carl-Peter Forster vezérigazgató például fapados repülőjárattal érkezett Genfbe, hogy a német pénzügyminiszterrel tárgyaljon a helyzet megoldásáról. A GM Németország mellett a brit, spanyol, lengyel és más kormányokkal is egyeztetett a gyorssegélyekről.
Spanyolországban Aragónia tartományi kabinetje 200 millió euróval segíti a katasztrofális pénzügyi helyzetben lévő autóóriásnak. A németek viszont a segítség feltételéül szabták, hogy a világ második legnagyobb autógyártója vállaljon garanciát arra, hogy a segélyből egyetlen cent sem jut tovább Detroitba.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A cég rendkívül súlyos helyzete miatt veszély fenyegeti a magyarországi Opel- gyárat is. A szentgotthárdi üzemben összesen 640-en dolgoznak. Ha a likviditási összeomlás valóban bekövetkezik, valószínűleg ez a gyár sem úszhatja meg leépítések nélkül.
Néhány napja azonban olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Németországban a bochumi és az eisenachi üzemeket fenyegeti a bezárás veszélye, valamint a hollandiai Opel és a svédországi Saab-gyár zárhatja be a kapuit.








