-7 °C Budapest

Vigyázz, lopják a stoptáblákat!

Pénzcentrum
2009. május 5. 09:47

Igencsak veszélyes megszokásból vezetni a hazai utakon, mert a baleseteknek és a tolvajoknak köszönhetően egyik napról a másikra változhat a forgalmi rend.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésébe tartozó 30 ezer kilométeres közúthálózaton 294 ezer KRESZ-tábla van, egy átlagos sebességjelző kihelyezése 30 ezer forintba kerül.
A társaság évente 300 millió forintot költ az 1300-1500 ellopott vagy megrongált tábla pótlására.

Amióta többnyire nem alumíniumból készül, nem a jelzőtábla a sláger - napjainkban inkább az elválasztó sávban lévő vasöntvény víznyelő rácsok és aknafedlapok kelendőek.

Az autópályákon fogynak a pihenőhelyekre épített WC-épületek ajtajai és a kerítések is, a tolvajok által kedvelt helyeken akár ugyanott is többször kell 50-100 méternyit pótolni. Az ÁAK 696 kilométer autópályát, 186 kilométer autóutat, 23 kilométer főutat és 381 kilométer csomóponti ágat és pihenőhelyi utat kezel.

Az autópályán használt sebességkorlátozó tábla oszloppal és szerelvényekkel együtt húszezer forintba kerül, egy portálszerkezetre helyezett mátrixtábla ára 50 millió forint, ebben már benne van maga a szerkezet, több tábla, a szerelés költsége és az energiaellátás kiépítése.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Azonban nem csak lopás vagy rongálás miatt kell új táblát felszerelni. Az új szakaszoknál a forgalomba helyezési engedély határozza meg a táblázási rendet, a megengedett sebességet az útügyi műszaki előírások alapján határozzák meg, ennél figyelembe veszik az útvonal vízszintes és függőleges ívsugarait. Az is számít, hogy mekkora a belátható távolság, és hogy mennyire van közel a következő lehajtó vagy csomópont.

Meglévő utaknál minimum ötévenként kell felülvizsgálni a forgalmi rendet, de ha kiugróan sok a baleset, akkor az üzemeltetési tapasztalatok alapján is elrendelhető korlátozás.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 19:29