-3 °C Budapest

Olcsóbbá válhat a parkolás Budapesten

Pénzcentrum
2010. január 12. 09:02

Elkészült a fizetős parkolásról szóló törvénymódosítás, amely előírná többek között, hogy a parkolási díjat a mindenkori benzinárhoz kell igazítani. A módosításra azért volt szükség, mert az Alkotmánybíróság 2009. november 18-i határozatával megsemmisített több, a parkolást szabályozó helyi és országos jogszabályt. A tervezetről a főpolgármesteri kabinet is tárgyalt hétfői ülésén - írja az Index.

A szaktárca elkészítette a törvény módosítást, amelyet véleményezésre megküldött a fővárosnak, mondta Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója. A jogszabály-tervezet a benzin árához kötné a parkolási díjakat. Az első kategóriába eső várakozási övezetben várakozó személygépkocsi esetében például a 95-ös ólmozatlan benzin előző évi átlagárának felét tenné ki a parkolási díj.

A tervezet szerint csak ott lehet majd parkolási díjat kérni, ahol a parkolási telítettség meghaladja a 70 százalékot. Négy kategóriát határoztak meg: az 1-es zóna az, ahol a parkolási díjfizetéssel is megvalósul a 70 százalékos telítettség, a 2-es estében 80, a hármasnál pedig 90 százalékos telítettség a határ. A 4-es kategória a kiemelt zóna, például a Vár vagy a Margit-sziget. A telítettséget minden évben újramérik.

A díjak úgy alakulnak, hogy az 1-es zónában kell fizetni az alapdíjat (ami a 95-ös ólmozatlan benzin előző évi átlagárának fele, idén körülbelül 140 forint), a 2-esben az alapdíj kétszerese, a 3-asban a három, a 4-esben a négyszerese lesz.

Az önkormányzat alapvetően egyetért a tervezett jogszabály szövegével, ám néhány ponton apróbb módosításokat, részletesebb szabályozást javasol. Ilyen javaslat például, hogy a szabályozás ne terjedjen ki alagútra, aluljáróra, ne vonatkozzon magánutakra.

A főváros javasolja azt is, hogy a törvény nevesítse, ki mentesül a várakozási díj fizetése alól. A javaslat értelmében mentesülnének a megkülönböztetett jelzés használatára jogosult járművek, állandó és ideiglenes lakóhellyel bíró személyek, illetve a mozgáskorlátozottak és az őket szállító családtagok.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A főváros javasolja továbbá, hogy a saját korábbi rendeletében is szereplő 15 perces türelmi idő a törvényi szabályozásban is jelenjen meg. Ezt korábban a Magyar Autóklub és az Emberibb Parkolásért Mozgalom is támogatta. Ha az időt a várakozó túllépi, a pótdíj 15 napon belül történő fizetés esetén legyen tízszeres, 15 napon túl pedig a várakozási díj negyvenszerese.

Az önkormányzat emellett felhívja a jogalkotó figyelmét arra is, hogy a közterület-felügyeletről szóló törvény a díjfizetés nélkül várakozó gépjárművek esetében kerékbilincs használatát is lehetővé teszi. A főváros értelmezésében ez kettős szankciót jelent, amit jogszabály-módosítással kellene kizárni.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?