A balatoni vitorlázók szerint már a turizmus fejlődését gátolják a Balatoni Hajózási Zrt. megemelt, áprilisig befizetendő kikötői díjai. A cég szerint a piac diktálja az árakat - írta a Népszabadság.
Gelencsér János, a balatoni vitorlázók érdekvédelmének fő szervezője szerint a két és fél ezerre tehető balatoni vitorlástulajdonos többsége elfogadhatatlannak tartja, hogy a 22 tóparti önkormányzat tulajdonába került Balatoni Hajózási Zrt. egyre drasztikusabban emeli a kikötői díjait. Balatonbogláron idén 25-30 százalékkal emelkedtek a díjak az előző évihez képest: ez egy középkategóriás hajó esetében évi 270 ezer helyett 344 ezer forintot jelent. Gelencsér szerint a Balatonon piaci erőfölénnyel bíró cég árai miatt egyre többen kényszerülnek feladni a hobbijukat, vagy más kikötőkben helyet találni, ami károsan hat az üdülőrégió turizmusára.
Horváth Gyula, a hajózási cég vezérigazgatója szerint nincs mit számon kérni azon, hogy egy piacgazdaságban profitorientáltan működik egy cég, akkor sem, ha az önkormányzati tulajdonban van. Szerinte a kikötői férőhelyek iránti kereslet a mai árak mellett is elegendő, a kikötők a szezonban átlagosan több mint 80 százalékos telítettséggel üzemelnek. A Balatonon ötezerre tehető kikötői férőhelynek valamivel kevesebb mint a fele felett diszponál a társaság, árai pedig a balatoni átlag alsó harmadában mozognak.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








