600 kilométernyi útszakasz kap új burkolatot

2010. március 25. 14:02

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. burkolatjavítási programot indít, amelynek keretében összesen 600 kilométeren végeznek nagy felületű burkolatjavítást országszerte. Ennél a megoldásnál az úttest legalább 30, de legfeljebb 800 négyzetméteres szakaszokon kap új burkolatot. A program összköltségvetése eléri a 8 milliárd forintot. Az éles versenyt hozó eljárásban kiválasztott vállalkozások a tervek szerint 2010. március végétől láthatnak munkához. A nagy felületű burkolatjavítási munkák befejezési határideje 2010. június 15 -áll a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményében.

A 30 ezer kilométeres magyar közúthálózat kezelője, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a tavalyi maradványkeret terhére a múlt év végén közbeszerzési eljárást indított az erősen leromlott útszakaszok javítására, 2010-es kivitelezéssel. A keretmegállapodásos eljárással lebonyolított közbeszerzésben a javításokra 8 milliárd forint áll rendelkezésre. A pénzt azoknak a szakaszoknak a javítására használja fel a társaság, ahol gyakoriak a forgalombiztonságot jelentősen veszélyeztető burkolathibák - mondta el Zsupponits Jenő, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

A valódi versenyt az eljárás típusa garantálta. A két szakaszban megvalósult eljárás első részében az ajánlatkérő (azaz a Magyar Közút) keretmegállapodást kötött a felhívásra jelentkező és érvényes ajánlatot benyújtó pályázókkal.

A keretmegállapodások nem jelentettek valós kötelezettségvállalást, hiszen a konkrét feladatokat a második szakaszban írják ki az előzetesen kiválasztott vállalkozóknak. Ekkor már a meghatározott útszakaszok nagy felületű burkolatjavítására kért be konkrét ajánlatokat a társaság - részletezte a vezérigazgató. - A második fordulóban minden ajánlatnak kedvezőbbnek kellett lennie az első fordulóban megadottnál. Ezzel a módszerrel nemcsak az éles verseny feltételei biztosíthatók, de lényegesen gyorsabban le is lehetett bonyolítani a közbeszerzést - mondja a vezérigazgató.

A sikeres pályázati felhívásnak köszönhetően a kivitelezési költségek jóval alacsonyabbak lettek, ezért egy újabb fordulót is tud indítani a Közút. Az eredeti terveknél így csaknem 20 százalékkal több útszakaszon tudnak nagy felületű javításokat végezni a nyertes kivitelezők.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az érintett útszakaszokat meghatározott paraméterek alapján választotta ki a Magyar Közút, ezek közül csak a legjelentősebbek: a javításra bocsátott hibás felület nagysága legalább 30, de legfeljebb 800 négyzetméter lehet, továbbá olyan útszakasznak kell lennie, ami jelentős forgalmat bonyolít le, és karbantartással, azaz kátyúzással már nehezen javítható. A nagy felületű burkolatjavításról ugyanakkor tudni kell, hogy ilyenkor a kivitelező csak az út felületén végez javításokat, a munka az út alapját nem érinti. A mostani két pályázat keretében 2010. június közepéig összesen több mint 600 kilométer jelentősen leromlott útszakasz kap új burkolatot.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?