Megkezdődött a visszaszámlálás a 2010-es UEFA Champions League döntőjéig. Amíg az FC Bayern és az FC Internazionale még csak készülődik, hogy május 22-én Madridban megmérkőzzenek a kupáért, addig az európai futballrajongók már most tudhatják, hogy a mindent eldöntő összecsapás számukra is újszerű élményt tartogat. Az UEFA Champions League történetében a szurkolóknak most először van lehetőségük arra, hogy személyesen is kivegyék részüket a döntőből - köszönhetően a versenysorozat 2009-2012 közötti együttműködő partnere, az UniCredit Csoport kezdeményezésének.
A bajnokság hagyománya szerint a trófea ünnepélyes átadásakor a bajnokcsapatra konfettizápor hullik. Az UniCredit Csoport ebből az eredeti konfettiből küld az első 50 000 szurkolónak, aki regisztrál ezért a megfizethetetlen "emléktárgyért". Regisztrálni 2010. április 27. és május 23. között lehet a www.get-your-part.eu címen.
A weboldalon minden információ megtalálható arról, hogyan lehet szert tenni az eredeti bajnoki konfettire, illetve ugyanitt két kisfilm is megtekinthető, melyek ízelítőt adnak az ünnepélyes konfettiszórás hangulatából. Az eredeti konfettiket közvetlenül az esemény után összegyűjtik, majd a szerencsés szurkolók postán kapják meg egy igazolással, valamint a kupa átadását megörökítő fotóval együtt.

A kezdeményezés célja, hogy a futball szerelmesei szerte Európában közelebb kerülhessenek a versenysorozathoz, és maguk is részesei lehessenek. Az UniCredit Csoport ugyanezzel a szándékkal mutatja be minden szezon elején az UEFA Champions League Trophy Tourt, aminek keretében elhozza a kupát az európai nagyközönséghez. A Trophy Tour tavaly szeptemberben indult Milánóból, majd folytatta útját Horvátországba, Magyarországra, Romániába és Bulgáriába. A nyár elteltével pedig új városokat érint az izgalmas rendezvény.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








