Beállni egy gyorsétterem autósokat kiszolgáló sorába kényelmes ugyan, de sokan nem is gondolnák, hogy milyen veszélyeket rejt a fülkében történő táplálkozás, illetve az azután maradó szennyeződések. Egy közelmúltban készült brit kutatás szerint az autóban található ételmaradékok olyan baktériumoknak lehet a melegágya, melyek akár komoly fertőzéseket is okozhatnak.
Szakértők szerint az autó belsejének a rendben tartása legalább annyira fontos, mint az autómosás.

Forrás: Which magazin
A felmérés szerint amennyiben a ragyogó kasztni mögött a piszok kerekedik felül, akkor az autóvezető, illetve az utasok akár olyan fertőzéseket is elkaphatnak, amelyek hányingerrel, hányással vagy hasmenéssel is járhatnak.
Elég, ha a hamburgerből leesik egy darabka az ülésre és nem sikerül feltakarítani, csak belekenjük a szövetbe.
A bacik másik melegágya a ropogtatnivalók és a szendvicsek utáni ülésbe dörzsölt morzsák, apró ételmaradékok. Az ilyen - nem ritkán csak véletlenül okozott - szennyeződések egy idő után egészségügyi kockázatokkal járhatnak.
A kutatók által vizsgált átlagos családi járművekben olyan baktériumokat találtak (bacillus cereus, staphylococcus), amelyek kellemetlen tünetekkel járó fertőzéseket okozhatnak. Egyéb baktériumok tekintetében a legveszélyeztetettebb területek a kormánykerék, a sebességváltó, az ajtók, a kilincsek és rádiós konzol voltak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A megkérdezett autósok 70%-a vallotta be, hogy rendszeresen eszik, vagy iszik a járművében, de a maradékoktól csak ritkán szabadul meg aznap. A kukába való dolgok napokig az autóban maradnak, a baktériumok pedig könnyen elszaporodhatnak. A válaszadók fele elismerte, hogy a kocsija belsejét csak ritkábban, mint havonta egy alkalommal takarítja ki.
A felmérést végző társaság vezetője elmondta, hogy vannak az emberre ártalmatlan baktériumok, de akad néhány veszélyes is. Ez nem jelenti azt, hogy az autó belsejének olyan tisztának kellene lenni, mint egy ebédlőasztalnak, de használattól és a szennyeződések mértékétől függően havonta egyszer-kétszer illik kitakarítani egy kocsit.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








