Kilencszázmillió forintos ráfordítással hamarosan elkezdődik a szekszárdi strand- és élményfürdő építése, a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. beruházásban készülő létesítményhez két meleg vizes kút már készen áll - mondta Szekszárd polgármestere.
Horváth István tájékoztatása szerint a három hektáron épülő fürdőnek hét medencéje lesz összesen 1410 négyzetméternyi vízfelülettel, amelyeket egy öt elemből álló csúszdapark egészít ki. A kivitelezés a közbeszerzési eljárás lezárulta után, várhatóan két hét múlva indul, az átadás határideje 2011 júniusa.
A medencéket 28-36 Celsius fokos vízzel töltik fel, ehhez 60 millió forintos ráfordítással két kút már elkészült, amelyek egyike 240-300 méter mélységből 33 Celsius-fokos, a másik 650-740 méteres tartományból 45 Celsius-fokos vizet ad, percenként 1500 literes hozammal.
Nagyobb térképre váltás
A polgármester hozzátette: a második kút vizét egy később megépülő, fedett termálfürdőben tervezik hasznosítani, amelyhez már európai uniós forrásokra is lehet pályázni.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szekszárdi fürdő családbarát jellegű lesz, árnyékolt medencékkel, pihenőszobákkal, pelenkázóval, családi öltözőkkel, és babakocsik számára is megközelíthető medencével. A város vezetője kérdésre válaszolva elmondta: elsősorban Szekszárd 40-50 kilométeres körzetéből évente 130-180 ezer látogatóra számítanak.
Artim Andrásné, a szekszárdi vízműtársaság ügyvezető igazgatója közölte: a beruházás megtérülési ideje 15 év, de figyelembe véve a kitermelt meleg víz hőmennyiségének hasznosítását, a terminus kilenc évre csökkenhet. A meleg vizet a közeli sportcsarnok fűtésére, a fürdő zuhanyzóinak vízellátására is felhasználhatják, illetve hűtés után naponta mintegy ezer köbméter vizet ivóvízként értékesíthetnek majd.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.








