Nagy dobásra készül a Skoda: meglehet az álomhatár

Pénzcentrum
2011. január 6. 09:32

Az UniCredit Bank elemzése szerint Szlovákia három autógyárában összesen 670 ezer új gépkocsi készülhet 2011-ben. Északi szomszédunknál a Volkswagen, a Kia Motors és a Peugeot-Citroen leányvállalatok összteljesítménye ezzel akár 100 ezer darabbal is meghaladhatja a 2008-as csúcsév adatát. A cseh Skoda is nagy dobásra készül, a jelenlegi termelés megduplázását tervezik a következő évtizedben - írja a Napi Gazdaság.

A 2009-es mélypont idején 463 ezer autó készült az országban, a tavalyi összesítések várhatóan 540 ezres végeredményt mutatnak majd. A kiugrás várhatóan a Volkswagen új kisautójának lesz majd betudható, mivel a cég fővárosi üzemének kapacitását 240 ezerről 400 ezerre növelik.

A zsolnai Kia a tavalyi év első felében 67%-kal bővítette a termelését, 2011-re összesen 201 ezer új autó előállítását tervezik.

A csehek is hasonló lépéseket fontolgatnak. Winfried Vahland, a Skoda Auto igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy az előttünk álló tíz évben meg kívánják kétszerezni a termelést, elérve ezzel az évi 1,5 millió új autós álomhatárt.

A gyártó idén a Fabiánál kisebb modellel rukkol elő, valamint egy a Fabia és az Octavia közé pozícionált családi autó bevezetését tervezik. 2010 első három negyedévében a Skoda 568 990 gépkocsit gyártott, ami minden korábbi adatok felülmúlt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?