15 szűk esztendő után a Renault anyagi és szakmai támogatásával visszatérhet Nagy-Britanniába az orosz Lada. Utoljára 1997-ben gurult ki orosz személygépkocsi brit autószalonból, de a várakozások szerint 2012-től újra elérhető lesz egy a konzervdoboznak becézett elődjétől jóval modernebb változat.
A válság következtében a szigetországban is fokozatosan növekszik az olcsó járművek iránti kereslet, ami eddig a japán és a koreai modellek térnyerésében nyilvánult meg. Ebbe a szegmensbe kíván betörni a Lada, amely a Skoda sikereit hozta fel példaként.
A cseh gyártmányon is sokan mosolyogtak korábban, de mióta a Volkswagen a szárnyai alá vette a gyárat, a Skoda modellek a legkeresettebbek közé tartozik az országban. A Ladáról a 80-as években számos vicc született, a gyártó a visszatéréssel szakítani szeretne ezzel a hagyománnyal.
A Renault alelnöke szerint a brit azon kevés piacok közé tartozott, ahol a Lada korábban is sikeres tudott lenni, amire bártan lehet építeni. Mindig lesznek olyan vásárlók, akik csak olcsó autót engedhetnek meg maguknak, a tervezett - átszámítva - 1,5 milliós bevezetőár sokak számára vonzó lehet.
A Renault és a Dacia együttműködése is sikeresnek tekinthető, ugyanis a Logan és a Sandero eladásai is eredményesnek bizonyultak. A Lada egyik legnagyobb versenytársa a világ legolcsóbb autójaként beharangozott, jövőre érkező Tata Nano lehet, amely a magasabb biztonsági felszereltséggel is a Lada ára alatt kerülhet piacra.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







