A balatoni vendéglátók szerint az első idei négynapos hosszú hétvégén sikeresen rajtolhat a balatoni előszezon. Elindulnak a sétahajók és több négycsillagos szállodában is telt ház lesz - írja a Napi Gazdaság.
Az idei szezonban a tavalyinál is kevesebb vendéglős és büfés várja a tóhoz érkezőket, hiszen az elmúlt időszakban szinte minden településen tucatszám húzták le a rolót. Balatonfenyvesen, Fonyódon és Balatonbogláron várhatóan a létesítmények 15-20 százaléka marad zárva, de nem sokkal jobb a helyzet Siófok környékén és az északi parton sem. Ráadásul a "túlélők" egy része várhatóan csak áremeléssel képes talpon maradni, ami azt jelentené, hogy az árak az észak-adriai szinthez zárkóznak fel.
Bár a többi tavaszi hosszú hétvégére is érkeztek már foglalások, egyre többen egyre később, az időjárás-előrejelzést megvárva döntenek az utazásról. A gyenge forint ellenére a múlt évhez hasonlóan kevés a külföldi vendég, s e tekintetben a kilátások sem túl biztatóak. Kivételként a kerékpáros turisták említhetők, az ő számuk − a hazaiaké és külföldieké is − évről évre folyamatosan nő. Ehhez igazodva egyre több szállodában erősen koncentrálnak az ágazatra.
Nagy Hajnalka, az utazásszervezéssel foglalkozó Magyar Tenger Kft. értékesítési vezetője szerint az időjárás-előrejelzésnek köszönhetően az első idei hosszú hétvégén húsz százalékkal több vendégük lesz, mint az elmúlt év azonos időszakában.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








