8 °C Budapest

Haltetemek százai úsznak a Balaton felszínén

MTI
2012. május 11. 12:34

Megjelentek a szokásos tavaszi halelhullás első tetemei a Balaton felszínén.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek pénteken elmondta, hogy az elmúlt pár napban több mint ötszáz, átlagosan húsz kilogrammos busa és több mint 350 angolna tetemét gyűjtötték be.

A gyorsan jött melegedés miatt arra lehet számítani, hogy a következő napokban egyre több tetem jelenik meg, de a tavaszi halelhullásként emlegetett jelenség idén előbb lecseng, mint máskor - közölte Füstös Gábor.

Tavasszal a tél során elpusztult halak tetemét, az úgynevezett fenékdögöket dobja a felszínre a melegedő víz.

Füstös Gábor szerint bizakodásra ad okot, hogy a begyűjtött tetemek között eddig mindössze egy darab harcsát találtak, vagyis nem folyatódott a tavaly először tapasztalat harcsapusztulás, amelynek okát eddig nem sikerült kideríteni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A halgazdálkodó társaságnak idén is központi forrás nélkül kell begyűjteni a haltetemeket, de a vízügy közmunkaprogramja segítséget jelent. Az elhullott tetemeket naponta gyűjtik össze és szállíttatják el veszélyes hulladékként. A cégvezető arra kérte az önkormányzatokat, a kempingek és strandok üzemeltetőit, hogy működjenek együtt a Balaton megtisztításában.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?