6 °C Budapest

Nálunk is egyre népszerűbb a kerékpáros turizmus

2012. július 9. 09:33

Ha lassan is, de Magyarországon is fejlődik a Nyugat-Európában már évtizedek óta népszerű kerékpáros turizmus - írja a Világgazdaság. Hazánkban közel 1500 kilométer turisztikai célra alkalmas, kitáblázott kerékpárúton biciklizhetünk, de sok fejlesztés, felújítás várat még magára.

A kerékpáros turizmus az európai turizmus egyik legdinamikusabban bővülő ágazata, ami Magyarország számára is kihasználható trendet jelenthet. A kerékpáros turisták átlagosan 15 százalékkal magasabb költési hajlandósággal bírnak, 7-11 napra kelnek útra. Magyarországra főleg német, holland, osztrák és szlovák kerékpárosok érkeznek, átlagos napi költésük napi 15 ezer forint körül mozog.

A MÁV-START a Balatonhoz, a Tisza-tóhoz és a Fertő tóhoz vasúttal és kerékpárral kirándulók számára kedvezményes túrajegyet vezetett be. Egyre több hazai szállásadó is felismeri a kerékpáros turizmusban rejlő lehetőségeket. Minimum elvárás tőlük, hogy zárt, fedett helyen tudják elhelyezni a vendégek kerékpárjait, valamint minimum 2 napra való, kidolgozott kerékpártúra ajánlattal rendelkezzenek, amelyekről térképet biztosítanak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?