Alig heverte ki a város a Margit híd felújítását és vele a lezárások miatti kényszerű tereléseket, forgalomkorlátozásokat, hamarosan újra menekülő útvonalak után nézhetnek a budapestiek, mert felújítják a Lánchidat - írja a Népszabadság.
A BKK felkérésére a közelmúltban elkészült 200 oldalas, átfogó vizsgálati anyagból egyértelműen kiderül, hogy az 1849-ben átadott Lánchíd állapota kritikus. Így a szintén rossz "bőrben" lévő Petőfi és Erzsébet híd csak ezt követően - várhatóan 2017 körül - kerülhet sorra.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) nem tart attól, hogy a lezárás súlyos zavart okozna a főváros közlekedésében, mivel a budapesti Dunahidak közül ez az egyik legkisebb kapacitású átkelő. A lezárás ugyanakkor kiváló alkalom lesz a hídra tervezett új kerékpársáv, illetve a Clark Ádám tér jelenlegi forgalmi rendjének átalakítása nyomán kialakuló új forgalmi helyzetek hatásainak előzetes felmérésére.
A kivitelezés legkorábban 2014 végén, de inkább 2015-ben kezdődhet meg, és legalább 1-1,5 évig tart.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








