Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2026. 9. hetéből.
Húsvét hétvégéjén befutott az első hajó Balatonfüred kikötőjébe, amivel a zord időjárás ellenére visszavonhatatlanul megkezdődött a szezon. Az ünnep alkalmából számos településen várták a vendégeket, többek között Csopakon, ahol tartalmas Balatonikum programon vehettek részt az érdeklődők: pénteken a Szent Donát Borház és Étteremben, míg szombaton a Jásdi Pincében. A tavaszindító rendezvényen minőségi borok, gourmet ételek és édességek várták a vendégeket. Az ünnepi hétvégére a balatonfüredi Bergmann Cukrászdáknak köszönhetően elkészültek a Balatonikum süteményei is: mandulás levendulatorta és diós-mazsolás borkocsonya, amelyeket a cukrászdákban a jövőben is meg lehet majd kóstolni.
A Magyar Turizmus Zrt. a Pénzcentrum.hu-t arról tájékoztatta: a minőségi szolgáltatókat tömörítő észak-balatoni szerveződés, a Balatonikum Klub szezonkezdő rendezvénysorozatának következő helyszíne a balatonudvari nemzetközi golfpálya lesz április 27-én - itt a golfsport megismerése és a golfpálya bebarangolása mellett szintén finomságokat kóstolhatnak az érdeklődők. A Balatonudvari golfpálya is csatlakozott az idén már ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Balaton7 eseménysorozathoz is, ennek kapcsán május 14-16. között akár 20 százalékos kedvezményt is kaphatnak a gyakorlópálya használatából azok, akik Pünkösd hetében a Balatonnál pihennek. A Balaton7 ideje alatt sok színes aktív programmal és közel 70 kedvezményes szállásajánlattal várja a vendégeket a Balaton régió.
Tényleg életveszélyes a magyar luxusutazók kedvenc országa? A februári káosz mindent megváltoztatott
A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







