A lakhatási válságra hivatkozó érvelést több adat is cáfolja, a „népszavazás” pedig valójában egy saját szervezésű, hitelesítés nélküli közvélemény-kutatás volt.
A karácsonyi és szilveszteri időszakra már október elején megindult a foglalás, a két ünnep között pedig már szinte lehetetlen programokat is kínáló szálláshelyet találni szilveszterre. A külföldiek körében egyébként egyértelműen a bulikkal telített Budapest a legnépszerűbb, ők a fővárosban jellemzően 4-5 napot töltenek el szilveszterkor. A belföldi utazók - az elmúlt évekhez hasonlóan - idén is a fürdővárosokat keresik fel - derül ki a szállás.hu adataiból.
Ide utazunk szilveszterkor
A toplistát Budapest nyitja, majd az Év Turisztikai Településének választott Hajdúszoboszló, Eger, Sopron és Gyula követi. Zalakaros, Sárvár, Hévíz és Miskolctapolca évek óta szintén ott van a top tízben, míg új belépőként Egerszalók szerepel a 10. helyen.
A szállásfoglalók körében szilveszterkor a legkedveltebb szolgáltatás az ünnepi vacsora, ugyanakkor a szálláshelyek többsége extra csomagajánlattal is készül, ezek kategória függvényében nagy szórást mutatnak. A baráti társaságoknál nagyon népszerű vendégházak, apartmanok esetében ez jellemzően valamilyen kisebb ajándékot, például welcome drinket jelent. A szállodáknál a szilveszteri éjszakához már komoly, akár sztárfellépőt is felvonultató program dukál, de olyan hotel is akad, mely ezen felül még gyógynövényes párnával is kedveskedik az év utolsó napját náluk töltő vendégnek. Idén megduplázódott a karácsonyi ajándékként vásárolható csomagajánlatok eladása is, jellemzően 45 ezer forint értékű meglepetésüdülés kerül majd a fa alá.
Ezek lesznek a legforgalmasabb napok
Az óévet legolcsóbban motelben lehet búcsúztatni, ahol az 1 napra jutó átlagos foglalási érték 5000 forint, míg a már említett extra programokkal készülő szállodáknál 27 ezerhez közelít. Tavalyhoz képest egyébként mintegy 10 százalékkal, 21 300 forintra nőtt a SZÉP-kártyával fizetett szállásfoglalások átlagértéke, s úgy tűnik, hogy idén sokan meg is hosszabbítják a szilveszter utáni pihenést. 2014-ben az újév napja a munkahét közepére, szerdára esik. Az eddigi adatok alapján viszonylag sokan döntöttek úgy, hogy elnyújtják a pihenőt, a szilveszteri foglalások közel harmada ugyanis a január 2-ai és 3-ai időpontot is magába foglalja.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Top 10 belföldi utazási célpont az ünnepek idején
(Zárójelben a 2012-es helyezések)
1. Budapest (3.)
2. Hajdúszoboszló (1.)
3. Eger (2.)
4. Sopron (7.)
5. Gyula (4.)
6. Zalakaros (6.)
7. Sárvár (8.)
8. Hévíz (5.)
9. Miskolctapolca (9.)
10. Egerszalók (-)
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








