Már a tavasz felé tartunk, mégis télies jeleneteket rögzítettek az ország legmagasabb pontján.
Az idén megkezdődnek egyes beruházások a volt Vidámpark területén, amelyet az Állatkert kapott meg; kiépül a Holnemvolt Park, a Mesevár és megkezdődik egy 15 milliárdos fejlesztés, a Pannon Ősvadon is - írta keddi számában a Világgazdaság.
Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője a lapnak azt mondta: a Pannon Ősvadon középtávú létrehozásának előkészítésére 291,9 millió forintos állami támogatás áll rendelkezésre a főváros idei költségvetésében, a középtávra tervezett beruházást 15 milliárdból hoznák létre. A Pannon Ősvadon egy biodóm típusú létesítmény, azaz egy nagy terjedelmű szubtrópusi csarnok a hozzá tartozó kifutórendszerekkel.
A gazdasági udvarban álló egykori szolgálati épületben egy Mesevárat hoznak létre, ahol szelíd és a mesékből ismerős állatokkal találkozhatnak a látogatók. Idén erre 90,8 milliót szánnak.
A Holnemvolt Parkban már az idén is terveznek látogatókat fogadni, ezért a főváros 51,2 milliós fejlesztési forrást ad. Ide költöztetik át például a tevéket, flamingókat, de új állatok is lesznek ezen a területen: szarvasfélék, Heck-marha, vaddisznók, struccok.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







